Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Csütörtökön 57 millió dolláros megállapodást írt alá Magyarország Mongóliával, amelynek értelmében egy magyar vállalat állatvakcina-előállító gyárat és labort épít majd a közép-ázsiai országban – közölte a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel, miután videokonferencián tárgyalt Damdín Cogtbatar mongol külügyminiszterrel. Ez azt jelenti, hogy több mint 18 milliárd forint közpénzt fordít mongóliai munkahely-teremtésre az Orbán-kormány.

Szijjártó Péter szerint a most aláírt megállapodás az EXIM és a mongol pénzügyminisztérium között a magyar gazdaság újraindítása szempontjából rendkívül fontos.

Egyébként a tárgyaláson megállapodtak egy újabb kötöttsegélyhitel-program elindításáról, ezúttal az élelmiszeripar és a vízgazdálkodás területen, 50 millió dollár értékben.

Jakab Péter: ez hátbaszúrás!

Jakab Péter, a Jobbik elnöke a hírrel kapcsolatban úgy fogalmazott, minden egyes forint, amit a jelenlegi válságos helyzetben a magyar kormány nem a magyar munkahelyek megmentésére fordít, az a magyar dolgozók hátbaszúrása.

“Most ezt 18 milliárdszor tette meg úgy, hogy közben egy hónap alatt 56 ezer magyar munkahelyet hagyott elveszni”

– szögezte le.

A politikus szerint egy felelős, a nemzetéért aggódó kormány most minden létező pénzeszközből a magyar munkahelyeket óvná. A magyar kormánytól mindössze egy gyatra ígéretre futotta, hogy majd 3 hónap múlva mindenkinek lesz munkája. A közmunkások tudnának mesélni, hogy milyen – hangsúlyozta Jakab Péter.

(alfahir.hu, kiemelt fotó: MTI/KKM)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares