Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

A négy orvosi egyetem eddig 8276 torokváladékos koronavírus-vizsgálatot végzett el, ezekből 2 pozitív eredmény született, az első 1524 vérminta 9 embernél mutatta ki, hogy már átestek a fertőzésen – írja az Index. A tesztelésre összesen 17 778 embert választottak ki.

A részeredményekből azt a statisztikai következtetést vonják le, hogy Magyarországon alacsony a fertőzöttek száma, és nyájimmunitásról sem lehet beszélni. Ez adatokban így néz ki, kizárólag a 14 évnél idősebbekre és a nem idősotthonokban élőkre vonatkoztatva:

  • 8 284 165 lakos között jelenleg 243 és 7230 aktív fertőzött lehet,
  • az átfertőződöttek száma 22 399 és 92 624 között lehet.

Április 28-án jelentették be, hogy a négy magyar orvosi egyetem országos szűrést indít. A reprezentatív vizsgálat célja annak megállapítása, hogy a lakosság milyen arányban fertőződhetett meg a koronavírussal, és hányan szerezhettek védettséget.

A vizsgálatba az ország 489 településéről választottak ki alanyokat. Eddig a kiválasztott alanyok 49,2 százalékát sikerült tesztelni. 2607-en (14,7 százalék) jelezték, hogy nem kívánnak részt venni a vizsgálaton. 1589 emberről nincs információja a kutatóknak, 1875 embert nem sikerült elérni, 505 ember elhunyt vagy külföldön tartózkodik.

(Kiemelt fotó: MTI/Vasvári Tamás)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares