Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Az ABB vállalat több mint 180 millió dollár értékű megbízást kapott a svájci vonatgyártó Stadler cégtől több mint száz vontatóberendezés szállítására, ebből nyolcat a Szeged és Hódmezővásárhely között várhatóan 2021. szeptembertől közlekedő tram-train motorvonatokba szerelnek majd be – közölte az ABB Magyarország Kft.

Az ABB csúcstechnológiai szintű berendezéseket szállít 160 darab vonatszerelvényhez és mozdonyhoz Európában és Észak-Amerikába a Stadlertől az idei első negyedévben érkezett rendelések alapján.

Az ABB vontatási berendezést szállít az Egyesült Királyságban működő Wales&Borders vasúti franchise vállalat 71 vasúti szerelvényéhez. A 71 szerelvény közül 24 olyan fejlett technológiával lesz felszerelve, amellyel a szerelvények három üzemmódban is működhetnek, azaz a vonat hajtásához szükséges villamos energia a felsővezetékről, a dízelgenerátorról és az akkumulátorokról is biztosítható.

Jelentős költségcsökkentés

A lítiumion-akkumulátorcellákra épülő, nagy teljesítményű energiatároló rendszert Svájcban, az ABB badeni üzemében gyártják. Az innovatív rendszerrel a nem villamosított vágányszakaszokon a szerelvény a dízelmotor bekapcsolása nélkül tud közlekedni, ennek köszönhetően jelentős költségmegtakarítás érhető el, csökkenthető az ökológiai lábnyom, és a villamosítási igény is.

A walesi projekten túl a vontató berendezéseket Németországban, Magyarországon, Olaszországban, Szlovéniában, Kanadában és az Egyesült Államokban közlekedő regionális vasúti szerelvényre és mozdonyra is telepíteni fogják.

Morten Wierod, az ABB hajtások üzletágának vezetője a közleményben elmondta, a Stadlerrel együttműködve sikeresen fejlesztették ki az energiahatékony és korszerű vontatási berendezéseket korszerű vonatok akkumulátoraihoz.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares