Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Az Országgyűlés hétfői ülésén is szó volt a Magyar Hang múlt héten megjelent cikkéről, miszerint több járványkórház is lélegeztetőgép helyett olyan eszközt kapott, amely csak alvásfüggő légzészavarok, és egyéb tüdőbetegségek kezelésére alkalmas. Ráadásul elsősorban otthoni körülmények között. Az ügyet Szijjártó Péter hozta szóba. (Kiemelt fotó: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. május 18-án/MTI – Szigetváry Zsolt.)

Az elmúlt időszakban rendszeressé vált, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter napirend előtt számol be arról, mennyi egészségügyi védőfelszerelést szereztek be külföldről, illetve hogyan áll a védekezés. Ez ezúttal is megtörtént, a miniszter azonban – a Magyar Hang név szerinti említése nélkül – kitért egy bővebben ki nem fejtett témára is.

Az elmúlt napokban orvosszakmai vitákról írt az magyar sajtó egy része. Az mindannyiunk számára nyilvánvaló kell, hogy legyen, hogy különböző eszközöket különböző ellátási fázisokban használnak. Amit az egészségügyi terület kér, mi azt megrendeljük, le is szállítjuk az európai szabványoknak megfelelően

– fogalmazott a miniszter.

Habár Szijjártó Péter nem mondta ki, hogy ezekről a lélegeztetőgépekről beszélne, nehéz másra gondolni. Már csak azért is, hiszen államtitkárától, Menczer Tamástól az ATV-ben is egészen hasonló érvelést lehetett hallani. A politikus a műsorban ugyanis elismerte: érkeztek légzést segítő készülékek a járványkórházak intenzív osztályaira, ám ezek beszerzését a Merkely Béla rektor által vezetett Semmelweis Egyetem koordinálta.

A miniszteri beszámoló után az ellenzéki képviselő kaptak szót. A párbeszédes Kocsis-Cake Olivió már sokkal konkrétabb volt. Egyértelműen rákérdezett, hogy mennyi lélgeztetőgép és mennyi légzést segítő gép érkezett. Habár Szijjártó Péternek lehetősége volt reagálni az elhangzottakra, fel is szólalt, ezt a témát már nem érintette.

Az állításokat korábban egyébként alátámasztotta Lovas András aneszteziológus is egy hosszabb Faceboook posztban. Abban – többek között – úgy fogalmazott:

„Összességben elmondható, hogy a beszerzők minden jóakarata ellenére a ResMed Lumis 150 lélegeztetőgép SARS-CoV-2 vírusfertőzöttek intenzív osztályos, non-invazív lélegeztetésére sem alkalmas. Ezt erősíti, hogy azon munkatársaim, akik intenzív osztályon dolgoznak, gépi lélegeztetéssel rendszeresen foglalkoznak, azok ugyanígy vélekednek.”

(magyarhang.org)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares