Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Átlagosan 404 ezer forint megtakarítása van a 19 és 29 év közötti magyar fiataloknak egy 2020 első negyedévi felmérés szerint, ezen belül a 19-25 évesek átlagosan 300 ezer forint spórolt pénzzel rendelkeznek, míg a 26-29 éveseknél félmillió forint felett alakul a félretett összegek átlaga.

A K&H ifjúsági indexének idei első negyedéves adatai szerint a fiatalok 55 százaléka rendelkezik megtakarítással, ez a két évvel ezelőtti 41 százalékos mutatóhoz képest jelentős növekedés. A megkérdezettek 30 százalékára jellemző a legtudatosabb megtakarítás, amikor a hónap elején félretesznek egy előre meghatározott összeget, és csak 17 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy jelenleg egyáltalán nem tud félretenni semmit havi jövedelméből.

A felmérés szerint a fiatalok megtakarításainak átlagos 404 ezer forintos összege a 2019-es adatokhoz képest enyhe visszaesést mutat, de így sem nevezhető csekélynek. Hozzátették: ez az összeg csak a megkérdezettek 55 százalékának átlagát jelenti. A maradék 45 százalék semmilyen megtakarítással nem rendelkezik – emelték ki. Kiderült az is, hogy a fiataloknak csupán 31 százaléka képes fél évnél tovább fenntartani magát megtakarításaiból, 34 százalékuk pedig kevesebb mint egy hónap alatt felélné összespórolt pénzét.

A megtakarító fiatalok közel fele lakáscéllal tesz félre, 22 százalékuk tanulmányaira spórol, 36 százalékuk pedig nem említett konkrét megtakarítási célt a pénzintézet felmérése szerint.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a célzott megtakarítás mindig nagyobb ösztönzőerővel hat, mintha csak alkalmanként tesznek félre az emberek, és nagyobb a valószínűsége annak, hogy az idő haladtával se fognak hozzányúlni a spórolt pénzükhöz. A K&H Vigyázz, kész, pénz pénzügyi vetélkedő szervezői tizedik éve dolgoznak azon, hogy már kisiskolás kortól pénzügyi tudatosságra neveljék a fiatalokat – tették hozzá.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares