Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli férfival szemben, aki tavaly októberben egy belvárosi templomból kilépő idős, mozgásában korlátozott sértettet fosztott ki – közölte honlapján az ügyészség.

A vádirat szerint a férfi 2019. október 24-én, 7 órakor, az egyik belvárosi templom főbejáratán kilépő, 80. életévét betöltött, mozgásában erősen korlátozott, bottal közlekedő sértettől kért pénzt. A sértett – aki ha lehetősége van rá, mindig segít a rászorulóknak -, a pénztárcájából aprópénzt vett elő, és azt átadta a vádlottnak, majd a tárcát visszahelyezte a lábánál levő kerekes bevásárló táskájába. A vádlott kihasználva, hogy a sértett koránál és egészségügyi állapotánál fogva a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes, a nyakában levő, mintegy 70.000 forint értékű, 4 cm vastagságú aranyláncot – a szentképet ábrázoló medállal együtt – egy gyors mozdulattal letépte.

A vádlott ezt követően a helyszínt futva elhagyta és a közelben parkoló gépkocsik között elbújt. A sértett hangos kiáltására egy közelben tartózkodó férfi a vádlott után futott, és a parkolóban felszólította őt, hogy álljon meg. A vádlott ezt követően a nyakláncot egy ott parkoló gépkocsi dísztárcsájában elrejtette, és ismételten próbált elmenekülni. A vádlott azonban nem járt sikerrel, mivel utána futottak és a rendőrség helyszínre érkezéséig visszatartották.

A vádlott által a sértettnek okozott kár részben megtérült, mivel a későbbiekben a parkoló gépkocsi tulajdonosa a medál nélküli elszakadt arany nyakláncot a sértettnek visszaszolgáltatta.

A járási ügyészség a vádlottat a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett kifosztás bűntettével vádolja, melyet többszörös és különös visszaesőként követett el, mivel a vád tárgyává tett cselekményt a vádlott röviddel a korábban kiszabott szabadságvesztés büntetéséből való feltételes szabadságra bocsátásának ideje alatt követte el.

A vádemeléskor letartóztatásban levő vádlott bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

(ugyeszseg.hu, fotó: illusztráció)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares