Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

A kereskedők és a vásárlók is egyre türelmetlenebbek a korlátozás miatt – derül ki a KESMA tulajdonában álló Magyar Nemzet cikkéből.

„Leginkább a dolgozókon csapódik le a visszás helyzet, mivel nem jellemzőek a hatósági ellenőrzések, a kereskedők azonban félnek, hogy szabálytalanság esetén büntetést kapnak, ezért a beosztottaktól várják el, hogy kezeljék a helyzetet. Ez rengeteg feszült szituációt idéz elő, legtöbbször azzal, hogy a vásárló nem érti, miért nem térhet be még mindig szabadon a boltba”

– idézi a lap a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnökét.

Bubenkó Csaba hozzátette: akad olyan kereskedelmi egység, ahol délelőtt 9 és 12 óra között az ajtóban megállítják, de nem küldik el a rossz időpontban érkező vásárlót, és kiszolgálják úgy, hogy a bejáratig viszik neki a termékeket, és ott veszik el tőle a pénzt.

Másutt rendszeres, hogy délután is betérnek az idősebbek vásárolni, akiket nem küldenek el, legfeljebb figyelmeztetik, hogy zsúfoltabb az eladótér, de már közülük is van, aki azt mondja, támogatná, hogy eltöröljék korlátozást.

„Az idősebbek továbbra is különös figyelmet érdemelnek, habár már nem jellemző a tömeg a boltokban, vagyis már nincsenek akkora kockázatnak kitéve, mint a márciusi pánikvásárlások idején, amikor elengedhetetlen volt a speciális védelem. Az érintettek annak is hangot adnak a boltokban, hogy a vásárlás szabadsága is fontos számukra, és a fogyasztókat megosztó idősáv helyett a jövőben hasznos lenne, ha mindenkinek arcmaszkot kellene viselnie, és kötelező kézfertőtlenítést rendelnének el minden kereskedelmi egységben”

– mondta a szakszervezet vezetője.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares