Hirdetés
Becsült olvasási idő: 3 perc

Hosszú bejegyzésben írt az elmúlt napok történéseiről a Makói József Attila Gimnázium ,,vasalódeszkás” tornatanára, Vezsenyi László. A saját facebook oldalán közzétett írást változtatás nélkül mutatjuk:

Elküldtem és elfogadták – kérek mindenkit, tegyen ugyanígy. Nem kell komment, nektek sem válaszolok már semmire. Ha megosztjátok, azt köszönöm.

 

Tisztelt „Heti Napló”!

 

Az elmúlt napok eseményei nagyon felgyorsultak körülöttem és ezt nagyon nehezen viselem. Számos interjút adtam – többek között az ATV – nek is – melyekből a nézők, olvasók megismerhették történetemet. Célom sosem volt a média „használata”, csupán úgy keveredtem erre a területre, hogy megköszöntem egy számomra fontos elismerést. Mára úgy gondolom, megfordulni látszik a helyzet – a média használ engem, s mivel eddig igen részletesen elmondtam már a problémám, új dolgok hiányában kezdenek olyan irányba elmenni a folyamatok, melyeknek már nem kívánok részese lenni. Megköszöntem a rengeteg támogatást, elolvastam és meghallgattam kollégák véleményét és köszönetét ügyem nyilvánosságra kerülésével kapcsolatban. Megtudhattam, hogy sok probléma volt, ami számukra is komoly gondot jelentett emberileg, erkölcsileg. Valamiféle kis „népi hős” lettem köreikben – de én ezt a szerepet nem tudom vállalni. Lehet, azt gondolják elindítottam valamit – de ez nem csak az én utam. Menjenek rajta tovább, ha vannak-voltak sérelmeik, nekik is ki kell állni, el kell mondani, mert ez az egész kimondatlanul is, már nem egy vasalódeszkáról szól. Már régen nem a „vasalódeszkás tornatanárról” kellene beszélni, nekik kellene megszólalni, kilépni a hallgatás fala mögül, az újságíróknak pedig ezeket az embereket, tantestületeket kellene megkeresnie és rávilágítani arra, miért is mondott le a tankerület vezetője. Azt gondolom, ő nem egy vasalódeszka miatt adta be lemondását, de ezt nem kommentáltam eddig sem és a jövőben sem fogom. A döntését ő hozta meg, az okok általa ismertek. Azt viszont itt is szeretném megjegyezni, hogy az őt ért nemtelen támadásokkal nem értek egyet, többször is arra kértem a történettel kapcsolatban megnyilvánulókat, hogy véleményüket kizárólag kulturált formában, az emberi méltóság megsértése nélkül tegyék, különben pont azt teszik, ami velem is történt. Korábban tettem egy ígéretet, hogy szerepelek az önök műsorában, de ezt már nem szeretném. Kérem, tekintsenek el ettől. Úgy érzem, ez nekem már túl sok – és azt hiszem a nézőknek is. Ezt persze az önök joga eldönteni, ahogyan én is rendelkezhetem magánéletem felett. Míg három hónapon keresztül a fél országot felvidítottam viccnek és gondűzőnek szánt videómmal, addig az én otthonomból száműzetett a nyugalom, béke és minden vidámság. Szeretném visszakapni magánéletem, ezért úgy döntöttem, nem nyilatkozom többet semmilyen formában. Amennyiben elfogadják ezt tőlem, hozzájárulok ahhoz, hogy ezt a levelet változatlan formában leközöljék. Amennyiben nem, úgy ígéretemet tartva hajlandó vagyok a szereplést vállalni, de kizárólag a levelemben leírtakat fogom elmondani, nem kívánok mással kapcsolatban megnyilvánulni.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares