Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Vádat emelt a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség azzal a helybeli férfival szemben, aki idén áprilisban, a déli órákban három taxisofőrrel szemben garázda módon lépett fel Hódmezővásárhelyen – közölte honlapján az ügyészség. (Kiemelt fotó: ilusztráció/taxik Hódmezővásárhelyen.)

A vádirat szerint az erősen ittas vádlott hiába kérdezte meg a taxiállomáson várakozó taxisoktól, hogy ki vinné őt haza, állapotára tekintettel egyikük sem vállalta a fuvart. A férfi ezen feldühödött, ordibálni kezdett, és trágárul szidalmazta a taxisokat. Egyiküket megpróbálta megütni, ő azonban kitért a támadás elől, ezért a vádlott nekiesett egy ott parkoló taxinak. Magatartásával ezután sem hagyott fel: még jobban feldühödve tovább lökdöste a taxisofőröket, majd egy, a segítségükre siető járókelőt is. Az esetnek az vetett véget, hogy a vádlott ittassága miatt elesett, beverte a fejét és elájult, ezért a helyszínre kiérkező rendőrök mentőt hívtak hozzá.

A támadás során az egyik taxisofőrnek keletkezett sérülése, ő azonban nem terjesztett elő magánindítványt a vádlottal szemben, azaz könnyű testi sértés vétségének elkövetése miatt nem kérte megbüntetését.

A vádlottat a járási ügyészség garázdaság vétségének elkövetésével vádolja. Bűnösségének kérdésében a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.

(ugyeszseg.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares