Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Megnyílt hétfőn az elhíresült kutyahús-fesztivál a délnyugat-kínai Julinban annak ellenére, hogy a kínai kormány kampányt hirdetett az állatok jólétének védelmére, és azért, hogy csökkentse az új-koronavírus-járvány által előtérbe került közegészségügyi kockázatokat, aktivisták remélik, hogy a fesztivál napjai megvannak számlálva.

Az évente megrendezett tíznapos fesztivál több ezer látogatót vonz a városba, sokan közülük azért érkeznek, hogy ételkészítés céljára vásároljanak a ketrecekben sűrűn összezsúfolt állatokból.

“Remélem, hogy Julin az állatok érdekében, de az emberek egészsége és biztonsága érdekében is meg fog változni”

– hangoztatta Peter Li, a Humane Society International állatvédő csoport kínai szakembere.

Hatalmas közegészségügyi kockázatot jelent az, hogy engedélyezik a tömeges rendezvényeket a kutyahús kereskedelmére és fogyasztására zsúfolt piacokon és éttermekben egy fesztivál  nevében – tette hozzá a szakember.

A koronavírus, amely a feltételezések szerint a  denevérektől eredve lépett át egy közvetítő állat révén az emberre egy vuhani piacon, arra kényszerítette Kínát, hogy átértékelje az állatokkal való kapcsolattartását, és a kormány bejelentette, hogy betiltja a vadállat-kereskedelmet.

Áprilisban Sencsen volt az első város Kínában, amely betiltotta a kutyahús fogyasztását. A mezőgazdasági minisztérium a kutyákat az élőállat kategóriából átsorolta a házikedvenc kategóriába, de egyelőre nem világos, hogy ez miként hat a julini kutyahús-kereskedelemre.

Csang Csian-csian állatvédő aktivista szerint csak idő kérdése a fesztivál betiltása. “A húskereskedőkkel folytatott beszélgetéseink alapján úgy véljük, hogy a fesztivál szervezői közölték, a kutyahús-fogyasztás a jövőben tilos lesz” – mondta. De annak betartatása egy hosszú és nehéz folyamat lesz – tette hozzá.

(MTI)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares