Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Önkormányzatunk több éven keresztül kapott vissza nem térítendő támogatást a Belügyminisztériumtól. Ezek a támogatások céltámogatások voltak, ami azt jelenti, hogy csak előre meghatározott célokra lehetett felhasználni. Sajnos az elmúlt 2 évben ezekből a támogatásokból több visszafizetési kötelezettséget határozott meg a 2012-2014 közötti szabálytalan felhasználás miatt a Belügyminisztérium – közölte Gyöngyösi Ferenc, hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő (Tiszta Vásárhelyért-Mindenki Magyarországa).

Közléséből kiderül: lehetőséget kaptak 2018 áprilisában egy utolsó utáni hiánypótlásra a benyújtandó számlák tekintetében, valamint a restancia 12 havi részletben való megfizetésére is. Ezeket a visszafizetéseket ügyleti kamattal terhelve minden hónapban utalták a Magyar Államkincstár irányába, és ennek következtében

összesen 254,7 millió forintot fizettek vissza a korábbi városvezetés felelőtlen, és szabálytalan gazdálkodása miatt.

1481/2011. (XII.23.) Kormányhatározat alapján folyósított vissza nem térítendő támogatással kapcsolatos csatolt dokumentumok:

  • 2012.02.10. Adatlap (szürkével jelölve),
  • 2018.04.25. hiánypótlás: Visszafizetendő összeg ekkor: 664.824.289. Ft.(neon zölddel jelölve),
  • 2019.01.02. záró beszámoló elfogadása: visszafizetendő: 180.805.436 Ft.tőke +73.906.852 Ft kamat (narancssárgával jelölve),
  • 2019.04.24. Részletfizetési megállapodás (kékkel jelölve),
  • táblázat a visszafizetésről.

254,7 millió forintból számos utca csapadékvíz-elvezetési problémáját orvosolni lehetne, vagy a strandfejlesztés részeként ennyi pénzből megépülhetne a fedett csúszdapark és mellette még teljesen újjáépíthetnénk a “krema” medencét is – jelentette ki a képviselő.

Gyöngyösi Ferenc, az önkormányzat vagyoni helyzetét bemutató sorozatában legközelebb a 400 millió forint vissza nem térítendő támogatásról ad tájékoztatást.

 

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares