Hirdetés
Becsült olvasási idő: 3 perc

Különböző életkorú és társadalmi helyzetű, hétköznapi csanádpalotai olvasók keresték meg szerkesztőségünket olvasói levél formájában. Elmondásuk szerint eddig hallgattak, de most már szeretnének felszólalni a polgármestert ért vádak ellen. (Kiemelt fotó: a csanádpalotai képviselők az őszi alakuló testületi ülésen.)

Az olvasói levelet változtatás nélkül mutatjuk, egyedül a testület feloszlatását kérő, a levélben megszólított képviselők neveit takartuk ki:

Különböző életkorú és társadalmi helyzetű, hétköznapi csanádpalotai lakosok vagyunk, eddig hallgattunk, de most már szeretnénk felszólalni a polgármestert ért vádak ellen.

 

Mi kiállunk a polgármesterünkért, szerintünk Dr. Debreczeni István az elmúlt nyolc hónapban tökéletesen kiállt városunk érdekeiért. Van egy nagyon őszinte, szókimondó stílusa, de mindenféleképpen igaz ember, és mint ilyen, az emberek érdekéért is kiáll és segít. A három és fél hónapos veszélyhelyzet ideje alatt csapatával nagyon jól ellátta a feladatait.

 

A közérdeket előrébb tartja a magánérdeknél és kisstílű mutyiknál. Ezért választottuk meg őt, hogy a közös dolgainkat is jól ellássa, és ne siránkozva meneküljön el a feladatok elől, és hogy ne hagyja a települést elsüllyedni. Elég volt a támadásokból!

 

Mi csak Jancsik Zoltánt láttuk tevékenykedni a hivatal körül, a többi képviselőt nem. Ezért is érthetetlen, hogy lehet az, hogy három és fél hónapra eltűntek, munkát nem végeztek, pénzt követeltek és oszlatással fenyegetnek. […] az egyik vádaskodó, pedig polgármester úr neki is segített azzal, hogy a Makóról elküldött feleségét alkalmazta az önkormányzatnál, úgy tudjuk, elég jó fizetésért.

 

[…] ellen azt mondják, hogy NAV-vizsgálat folyik, így ha feloszlik a testület, a következő választásokon ő biztos nem indulhat. […] egy nagyon kedves, hóbortos művészember, de most már kezd úgy tűnni, hogy az általa ígért fantasztikus üzemek létesítése mind csak ámítás volt. […] nem tudjuk, hogy miért írhatta alá a kezdeményezést, hiszen az önkormányzat sok pénzt hagy édesanyja vállalkozásánál. Biztos konkurenciát látnak abban, hogy a kultúrháznál konyhát szeretnének csinálni a mászófal helyett. […] pedig saját elmondása szerint sem tud mit kezdeni a képviselőséggel, csupán sértődöttségből indult a választásokon, ezért semmilyen feladatot nem vállalt el.

 

Szerintünk ezek a képviselők biztosan felmérték saját képességeiket, és kevésnek gondolhatták magukat a feladat nagyságához. Érthetetlen, hogy miért kérik a feloszlatást, mert egy másik választás megint nagy anyagi teher lenne a település számára. Azt mondják, nem tudnak a polgármesterrel együttműködni, de ha részükről nincs munka, akkor hogyan lehetne együttműködés? Jobban tennék, ha egyszerűen lemondanának, és helyet adnának az utánuk következő képviselő-jelölteknek. Tiszteletdíjat könnyű követelni, de ahhoz dolgozni is kellene.

 

Reméljük, hogy a helyi lakosoknak sikerül jobb belátásra bírni ezeket a képviselőket a testületi ülésig, és hogy a döntésük nem fogja súlyosbítani a helyzetet. Szerintünk a lemondásukkal bontakozhatna ki a város töretlen fejlődése. Az áskálódás helyett inkább meg kellene polgármester úrnak és a csapatának köszönni azt, hogy a veszélyhelyzet alatt milyen sokat dolgoztak. Tudjuk, hogy Papp Kati, Erdélyi Matyi, Kriván Norbi és Zsolti, Erdélyi Csaba és Kovacsik Patrik sem csak nyolc órát dolgoztak egy nap.

 

Mi mindenesetre támogatjuk polgármester urat, köszönjük a kitartó munkát és igyekezetet neki és a többi segítő embernek is.

 

A fejlődést támogató csanádpalotaiak

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares