Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Nunkovics Tibor, a Jobbik országgyűlési képviselője pénteken sajtótájékoztatón jelentette be, hogy pártja beszáll abba a kezdeményezésbe, amely összegyűjti a nemzeti konzultációs íveket, igaz, arra kérik az állampolgárokat, hogy a borítékokat ne adják le, mert azokon a személyes adataik is szerepelnek. Nem szeretnénk egy Kubatov-listához hasonló adatbázist építeni, nekünk az a célunk, hogy az íveket összegyűjtsük, augusztus 15-e után ezeket elvisszük egy MÉH-telepre, és a befolyt összeget pedig jótékonysági célokra fordítjuk – hangsúlyozta a politikus.  

Egyébként Nunkovics Tibor arról is beszélt, hogy szerinte a konzultáció elméletben egy nagyon jó eszköz, tudná erősíteni a demokráciát, ha az emberek valódi véleményt tudnának megformálni, és visszaküldeni a kormánynak. Azonban itt nincs másról szó, mint

“egy kommunista propaganda eszközről”,

az ember szájába adják a válaszokat – fogalmazott. Ezt azzal indokolta, hogy nincsen olyan ember Magyarországon, aki a kérdések 70-80-90 százalékával ne tudna egyetérteni. Úgy látja, semmi másról nem szól a konzultáció, mint egy újabb propagandáról, amivel a Fidesz fel akarja mérni a támogatottságát a gazdasági válság alatt.

A politikus ezzel kapcsolatban felidézte, a gazdasági válság hatásai még a mai napig tart, és van az országban 430 ezer munkanélküli, akikre a kormányzat költhette volna a konzultációra fordított milliárdokat.

Kérdésre válaszolva közölte, nem tudja, hogy végül a többi ellenzéki párttal közösen adják-e le a begyűjtött íveket, illetve hangsúlyozta, hogy mivel a Jobbik országos lefedettségű párt, az ország minden pontján várják az íveket, standolni is fognak, de nyitva lesznek a párt irodái is, és akár házhoz is mennek a konzultációkért.

(alfahir.hu, fotó: MTI/Ujvári Sándor)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares