Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Az előrejelzés szerint még a hibatartománnyal együtt sem fogja elérni az elsőfokú készültséget, viszont meghaladja a legutóbbi, június 20-i tetőzést.

Az adatok szerint június 28-án eléri a vízszint a 368 centimétert. Az elsőfokú készültséget 400 centiméternél rendelik el – ez még éppen alatta lesz. Az előrejelzés alapján a tetőzés után rohamosan apadni fog a Maros, július másodikára már csak 121 centimétert jósolnak.

Az 1970-es makói árvíz során 624 centiméteren tetőzött a folyó. Az árvíz után átlagosan 1-1,5 méterrel magasították meg a Maros gátjait, talapzatukat kiszélesítették. A legmagasabb vízállást 5 évvel később, 1975-ben mérték, az 625 centiméter volt.

Romániában árvízkárokat okoz a Maros

A katonai tűzoltóknak 102 lakásból, 151 udvarból és 236 pincéből/alagsorból kellett kiszivattyúzniuk a vizet szerdáról csütörtökre virradóra – írta a maszol.ro román hírportál az országos katasztrófavédelemre (IGSU) hivatkozva.

Tájékoztatásuk szerint csütörtök délelőtt még négy megyében (Arad, Beszterce-Naszód, Hunyad és Maros) dolgoztak a tűzoltók a víz kiszivattyúzásán a házakból, pincékből és udvarokból, illetve az árhullám által megrongálódott közúti és vasúti töltések kijavításán.

A pénteki helyzetről fotókat készítettünk, ezeket Facebook oldalunkra töltöttük fel:

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares