Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke arról beszélt az ATV Híradónak, hogy az idén alig fél év alatt átírt és engedélyezett történelemkönyvekből az általános iskolában kimaradt például az őskor és Hammurapi törvénykönyve. Lesz helyette megszépített magyar őstörténet:

“Egyes kérdések esetében – ilyen például a honfoglalás, a magyar őstörténet – nem a tudományos konszenzus által elfogadott véleményből indul ki a tankönyv, hanem mintha egy megszépített múltat szeretnének ábrázolni. A magyarok ősei nem menekülhettek, az dehonesztáló lenne e szerint a gondolkodás szerint. Én azt mondom, jó lenne a tényeket figyelembe venni”

– mondta Miklósi.

Gyorselemzésük szerint a tananyag módszertanilag helyenként több évtizedes visszalépést jelent, idő sem lesz a tanévben ennyi ismeret átadására, és a kritikus gondolkodást sem segíti.

Az ATV kérdezte a Köznevelésért Felelős Államtitkárságot is, a következő választ kapták:

“Az említett szervezetek sajnos ezúttal is részesei a szokásos politikai támadásoknak. A politikai támadások hátterében pedig az áll, hogy a módosított Nemzeti Alaptanterv vállaltan hazafias, ezért a baloldal kezdettől támadja azt, ahogy most a tankönyveket is. A módosított Nemzeti Alaptanterv szerint készült tankönyveket az Oktatási Hivatal által felkért 130 szakember, szaktanár fejlesztette ki a kerettantervnek megfelelően.”

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares