Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Die Presse osztrák lap arról ír, hogy Jean Asselborn, Luxemburg külügyminisztere az életéről szóló könyv bemutatóján arról is beszélt többek között, hogy Orbán Viktornak és kormányának semmi keresnivalója nem lenne az Európai Tanácsban. 

A politikus szerint a

magyar politikai modell már nem demokratikus, és már élesen elüt a nyugati értékkánontól.

Asselborn ugyanis úgy gondolja, hogy Orbán Viktor már szorosan a török államfő, Erdogan nyomában jár. 

A luxemburgi politikus szerint Orbán Viktor politikája nem illeszthető össze az EU normarendszerével. Úgy véli, ha Orbán még egy évtizedig marad, akkor majd ki fog derülni, hogy melyik győzi le a másikat.

“A magyar út – politikafilozófiai megfontolásokból – nem járható a földrész számára. Ezért meg kéne fontolni, hogy függesszék fel a magyar uniós tagságot”

– tette hozzá.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares