Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

A Continental Makóra helyezi át váci gyárából a hűtő- fűtő rendszerek üzletágat. Az áthelyezést 2021 júniusáig hajtják végre, addig a váci gyárban körülbelül 120 dolgozó szerződését szüntetik meg, de a váci telephely más termékskálával megmarad – számol be a vállalat pénteki közleményéről az MTI.

A közlemény szerint a társaság MFS (Mobile Fluid Systems) üzleti egységének döntésével a hűtő-fűtő rendszerek üzletág versenyképességi kihívásaira válaszolnak, az áttelepítést nem a koronavírus-járvány indokolta. Tájékoztatásuk szerint az autóipari piacokon 2018-ban megindult visszaesésre válaszul a Continental elindított egy programot, melynek célja, hogy a vállalat képességeit a változó piaci igényeknek megfelelően alakítsa át.

A váci hűtő-fűtő rendszerek üzletág termékei iránti kereslet jelentősen csökkent 2018 óta, és várakozásaik szerint a trend 2020-ban és azt követően is folytatódik, mivel az autóipar egyre inkább átáll az elektromos járművek gyártására.

Ezért a nem megfelelő kihasználtságú gyárak termelését a versenyképesség növelése érdekében összevonják. A váci kapacitás legnagyobb részét Makóra helyezik át.

Hozzátették: a hűtő-fűtő rendszerek üzletág termékeinek kivezetésével a váci gyárban előkészítenek egy új termékportfóliót, amely elősegíti a telephely fenntartható működését, és megalapozza a jövőbeli növekedés lehetőségét.

A Continental pénteken tájékoztatta az érintett dolgozókat és a munkavállalók érdekképviseleteit a döntésről, illetve az áthelyezés részleteiről. Hangsúlyozták: a motor és meghajtás üzletág tevékenységei megmaradnak a váci gyárban, telephelyük tovább működik.

A döntés értelmében körülbelül 120 Vácon dolgozó munkavállaló szerződését legkésőbb jövő júliusban megszüntetik. A következő hónapokban a vállalat mindenkivel egyeztet a lehetőségekről, és támogatják azokat is, akik szeretnék áthelyeztetni magukat cégen belül egy másik gyártási helyszínre  – jelezték a közleményben.

(MTI)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares