Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Új program indul azoknak a magyar vállalatoknak a támogatásáért, amelyek hajlandóak legalább 560 millió forint beruházást végrehajtani a koronavírus-járvány miatt veszélybe került munkahelyek megvédéséért – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter a közzétett videóban elmondta:

Magyarország megállapodott az Európai Bizottsággal abban, hogy felső korlát nélkül adhat állami támogatást azoknak a vállalatoknak, amelyek beruházásokat vállalnak a munkahelyek megvédéséért.

A cégek támogatási kérelmeiket jövő héttől nyújthatják be. A támogatás összege a beruházás értékének maximum fele lehet, tehát egy 560 millió forintos beruházás esetén 280 millió forint támogatás jár – ismertette.

Kiemelte, hogy Magyarország a járvány elleni védekezés első, egészségügyi szakaszát megnyerte, és készen áll arra, hogy a magyar vállalatokkal és emberekkel összefogva megnyerje a védekezés második, gazdasági szakaszát is. Ez szerinte akkor lehetséges, ha az emberek dolgoznak, van munkahelyük, a program célja ezért az, hogy a vállalatok megőrizzék a munkahelyeket, és újakat hozzanak létre.

A miniszter a videóhoz fűzött bejegyzésében azt írta: a gazdaság nem a “kiszolgáltatottsághoz vezető nemzetközi hitelektől”, hanem az emberek munkájától lesz erős.

A támogatási kérelmeket szeptember 30-ig lehet beadni, a beruházásokat pedig a következő két évben kell végrehajtani – tette hozzá Szijjártó Péter.

(MTI)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares