Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

A „zöld”, természetvédő Mórát ismerhetjük meg a szegedi múzeum most készülő állandó kiállításán: egy természetközeli kiállítótérben barangolhatják be Móra életét és ikonikus műveit a látogatók. A MÓRA RENGETEG című tárlat kurátora a legendás író dédunokája, Vészits Andrea. A kiállítás társalkotója Zöldy Z Gergely Junior Prima-díjas látványtervező, akinek köszönhetően az irodalom  a képzőművészet nyelvén is megszólal és egy varázslatos  világ várja majd a látogatókat.

Móra Ferenc már száz évvel ezelőtt felismerte a természetvédelem fontosságát, s életművének ez az üzenete és aspektusa ma még fontosabb is aktualitása miatt. A kiállítás segít tudatosítani, hogy mindannyian a természet részei vagyunk és mekkora veszéllyel jár, ha elszakadunk tőle. Ennek megfelelően a természethez való meghitt viszonyán keresztül mutatja be Móra Ferenc életútját és munkásságát. A tárlat a MÓRA RENGETEG címet kapta, mert Móra szenvedélyesen szerette a fákat és a természetet, s ez az ő örök erdeje.

A most készülő új állandó kiállítás alkotói fontosnak tartják, hogy a lehető legszélesebb közönséget  szólítsák meg. A játékos elemek segítségével a gyerekeket szeretnék bevonni Móra izgalmas világába, de az írót jól ismerő látogatóknak is sok újdonsággal szolgál majd a kiállítás.

A tárlat sok digitális, interaktív játékkal várja az érdeklődőket: például kedvenc virágaival díszíthetjük fel Móra Ferencet, illetve megtudhatjuk, hogy milyen állat vagy növény szeretett volna lenni. Az író életét évgyűrűkön keresztül ismerhetjük meg, egy fa törzsében tekeredő csigalépcsőn át pedig a lombházba jutunk, ahol öt legendás regénye elevenedik meg egyedi és varázslatos minivilágokat rejtő könyvmakettek formájában.

(moramuzeum.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares