Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

A Maros-parti Zöldháznál tartotta idei, összességében a huszonnyolcadik találkozóját a Makói Rádióamatőr Klub szombaton. A járványhelyzet, a körülményes határátlépés és az esős idő ellenére 120-130 főt regisztráltak délelőtt 11 óráig.

– Próbálunk a színvonalon emelni. Tavaly is már terveztük, hogy itt legyen, de későn jeleztük. Sokkal jobb, még az esőben is elférünk lent és van egy hatalmas parkoló hátul – mesélte Fodor Antal, a Makói Rádióamatőr Klub vezetője, hogy az eddig megszokott Aradi utcai tanműhely helyett miért a Maros-parton rendezték meg. Hozzátette: a vendégek féltek az esőtől, nem tudták elképzelni, hogy nem áznak majd el, viszont amikor ideértek ,,elájultak” a helytől, a helyszín biztosításáért a szervezők pedig hálásak az önkormányzatnak.

A külföldi, romániai és szerbiai rádiósok nem tudtak jönni, viszont belföldről az ország minden tájáról érkeztek: Debrecen, Jászberény, Budapest, Székesfehérvár. A járvány és a korlátozások miatt ez idén csak a harmadik találkozó az országban, múlt héten Hatvanban volt. Fodor Antal szerint aki ott volt, azt mondja, hogy nem volt ennyire jó mint a makói. Úgy véli, ha marad ez a helyszín, jövőre még többen jöhetnek.

A látogatók megismerkedhettek a 3D nyomtatóval; az új és az előző országos vezetés is eljött; a börzén pedig szép számú árus volt jelen.

Az idén 62 éves Makói Rádióamatőr Klub vett egy ingatlant az ártérben, versenyállomást hoztak létre, behúzható saját toronnyal. Sajnos a fiatalok továbbra sem jönnek, akik voltak, azok nagyrésze lemorzsolódott.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares