Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

A fideszes többségű testület tavaly ősszel, a választások után döntött arról, hogy a Károlyi Mihály utcából Nagy György utca lesz. Olvasónk hívta fel szerkesztőségünk figyelmét, hogy milyen minőségben került ki az új utcanév tábla.

A Károlyi Mihály utca átnevezéséről már 2016-ban határozatot hozott a testület, de valami oknál fogva végül elmaradt. 2019 őszén a Csongrád Megyei Kormányhivatal felszólította az önkormányzatot, hogy változtassa meg a Károlyi Mihály utcát (és az Erdei Ferenc teret) tekintettel arra, hogy a Magyar Tudományos Akadémia szerint köthetőek a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerekhez.

Az MTA szerint Károlyi 1919-ben ,,nem tudott a szociáldemokrata és kommunista párt egyesüléséről, közös kormányalakítási döntésükről és nem próbálta megakadályozni a Tanácsköztársaság kikiáltását. Ezt követő passzivitását a Tanácsköztársaság támogatásaként is lehetett értelmezni”. Ezért róla nem javasolt közterületet elnevezni.

Egyébként élt egy másik Károlyi Mihály is, 300 évvel a vitatott miniszterelnök előtt. Így éppen elkerülhető lett volna a személyes dokumentumok cseréje az ott lakóknak, ha Károlyi Mihály báróra, főispánra (1585–1626) emlékezünk a névadással és nem Károly Mihály miniszterelnökre (1875-1955), de ezt az ötletet elvetette a városvezetés.

Maradt tehát az átnevezés és az okmányok cseréje. Olvasónk jelzése nyomán megnéztük az utcát: egy tábla kivételével lekerültek a ,,Károlyi Mihály utca” táblák és kikerült egy oszlophoz kötözött fatábla, amire fehér festékkel írták az új elnevezést: ,,Nagy György utca. volt Károlyi Mihály u.”

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares