Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Újabb pert nyert meg Vona Gábor volt Jobbik-elnök a kormánypárti sajtóval szemben, és szokás szerint még mindig a 2018-as választási kampányban terjesztett lejárató hazugságok rendbetételéről van szó.

A Második Reformkor oldalán megjelent poszt szerint legutóbb a fideszes Origo ismerte el egy bírósági ítéletet követően, hogy a

www.origo.hu portálon 2018. március 3. napján „Vona házhoz megy a székely pofonért Marosvásárhelyen” címmel megjelent cikkben valótlanul állította a felperesről, hogy felesküdött Allahra”

Egyébként maga a cikk is érdekes, hiszen nem csupán az Allahozás volt hazugság, de a marosvásárhelyi provokáció is egyértelműen egy kormánypárti szervezésű akciónak tűnt, amivel azt a képet akarták festeni a kamerák előtt, hogy Erdélyben sem szeretik a Jobbik elnökét.

„Természetesen láthatóan azt sem felejtették el a porszívóügynöknek, hogy korábban számos esetben az iszlám mellett foglalt állást, török szélsőségesekkel barátkozott, és felesküdött Allahra.”

– állt a nívós írásban, majd a Fidesz újabb kétharmaddal nyert.

Vona Gábor jelenleg a Második Reformkor Alapítványon keresztül többek között az álhírek terjesztése ellen küzd, ehhez egy petíciót is indított.

(alfahir.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares