Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

A Blikknek az áldozat, Pénzes Henrietta nagymamája azt mondta, a mai napig nem tudja elengedni unokája emlékét, és hetente többször is kijár a 18 évesen meggyilkolt lány sírjához.

“Gyűlölöm Mukit, az a gazember nemcsak Henike életét vette el, de szétrombolta a kislány szüleinek a házasságát is” – mondta a Blikknek az idős asszony, hozzátéve: a fia egészen Korzikáig menekült a nyomasztó emlékek elől, míg a felesége két év múlva elköltözött a faluból, de végül ő is egyedül maradt.

Az asszony a szomszédban lakó unokája utolsó napjáról mesélt a lapnak. Három napja töltötte be a 18-at, sugárzott a boldogságtól, miközben elújságolta, hogy szerelmes, és aznap este randevúja lesz a makói barátjával.

A nagymama másnap a rádióban hallotta, hogy Makó határában egy 18 éves lányt hajnalban megerőszakoltak és felgyújtottak.

“Aztán délután a fiam hazajött, elmondta, hogy Heni volt az, akivel ez a szörnyűség történt, aztán már rohant is hozzá Pestre, a kórházba”

– mondta a nő. “Három hétig küzdött az életéért az én kis unokám, a szülei pedig végig az ágya mellett ültek és kérlelték, ne adja fel. Amikor meghalt, ordítottam a fájdalomtól és a dühtől, aztán csak sírtam és sírtam, végül elfogytak a könnyeim. Gyakran eszembe jut, ahogy Henike megtette az első lépéseit, újra hallom, amikor kimondja az első szavakat. És attól az én fájdalmam csak erősebb lesz” – mesélte.

Tizennégy év telt el azóta. A fiatal lány gyilkosa, K. András, azaz Muki – akit a bíróság aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, erőszakos közösülés és kifosztás miatt 15 év szabadságvesztésre ítélt – jövő év júliusában szabadul.

Pénzes Henrietta 2006. július 19-én este Magyarcsanádról busszal indult Makóra, hogy találkozzon a barátjával. A randevú után hajnalban a fiú barátja, K. András azt ígérte neki, hogy hazaviszi őt biciklivel. Ehelyett a város határában megerőszakolta a lányt, utána egy fához kötözte, egy kanna benzinnel lelocsolta, felgyújtotta, majd a sorsára hagyta. Pénzes Henrietta három héttel később, augusztus 10-én belehalt a sérüléseibe.

(Fotó és szöveg: blikk.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares