Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Az első tájékoztatások szerint 2019 tavaszán adták volna át a felújított, egykori Galamb-műhely falát, ami többek között Ford lerakatként funkcionált 1922 és 1944 között. Néhány napja eltűnt az állványzat, így előbukkant az elkészült homlokzat.

A Ford-fal felújításának első határideje 2019 tavasza volt, ám február végéig még neki sem kezdtek a munkának. Ez módosult augusztus 31-re, de még az ősszel is dolgoztak rajta. Kiderült, hogy szakértő bevonását kellett alkalmazni a falon a felhordott vakolat minőségének megállapítására. Ő hiányosságokat talált, így ezeket ki kellett javítani. Ugyanakkor egyes építőanyagok csak +5 fok fölött használhatóak. Ekkor azt közölte az önkormányzat, hogy 2020 márciusában lesz kész.

Egy hónappal ezelőtt az városháza azt mondta a Délmagyarországnak, hogy az ön­­­­­­kormányzat és a felkért va­­kolat­szakértő nyilatkozatot írt alá, amelyben meghatározták a javításban felhasznált anyagokat és a próbafelületet is. A szükséges anyagok azonban később érkeztek meg, ezért nem fejeződött be a javítás márciusban.

A fal restaurálása 12 millió forintba került, ebből 7 milliót az önkormányzat állt, 5 milliót a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelmi elő-irányzatából kaptak meg.

A munkákat néhány napja befejezték és egy ilyen emléktábla került rá:

A fal és a műhely azért különleges, mert Galamb József testvérei, János és Ferenc vezették a makói Ford lerakatot. A Galamb József által 1921-ben Makóra küldött Fordson traktorokkal vállaltak mezőgazdasági munkákat, de műhelyükben szervizelést is végeztek egészen a II. világháború végéig. Ekkor a megszálló szovjet katonaság a Ford alkatrészeket harcjárművek alkatrészeinek vélte és lefoglalta azokat. Galamb József volt a Ford T- modell egyik megalkotója, ,,aki négykerékre ültette Amerikát.”

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares