Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

A közeljövőben elkészülnek a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrumhoz tartozó Kalmár Zsigmond Szakgimnázium és Szakközépiskola, az Eötvös József Technikum és a Cseresnyés Kollégium korszerűsítési tervei – derül ki a Polgármesteri Hivatal gyorshír szolgálatának bejegyzéséből(Kiemelt fotó: a Cseresnyés Kollégium – turizmus.hodmezovasarhely.hu)

A Kalmár Zsigmond Szakgimnázium és Szakközépiskola épületei és udvari környezete a kiviteli tervek szerint teljeskörű felújításon esik át. Ez egyrészt energetikai korszerűsítéseket jelent, amely kiterjed a létesítmény fűtési rendszerének racionalizálására, az épületek árnyékolására és -amelyik épület még ezen a közelmúltban nem esett át – utólagos hőszigetelésére, nyílászáró cseréjére. Másrészt az igényeknek megfelelően alaprajzi racionalizálást is jelenti, amely kardinálisan a volt kollégium épületében és a konyhán jelenik meg. Az oktatási feltételeket is javítja a készülő dokumentáció. Példaként kiragadva a műhely épület új elszívó rendszerrel, sűrített levegős hálózattal bővül. A tornaterem friss levegőjének biztosítása, az iskolai főépület hűtése, valamint az udvar árnyékolása is megoldott lesz. Az anyagok tárolására új raktárépület tervei készülnek. A diákok sportolási lehetőségeinek biztosítására az eddig méltatlan udvari sportpálya teljes mértékben átépítésre kerül.

Az Eötvös József Technikum részére már a TOP-6.5.1-16-HM1-2017-00001 azonosítószámú pályázat keretein belül energetikai felújítási tervek készülnek és várható ennek kivitelezése is a közeljövőben. Ennek folytatásaként a Modern Városok Program lehetőséget biztosít arra, hogy a két épülettömbből álló intézmény elektromos hálózata, fűtése, belső megjelenése is felfrissüljön. A tervek szerint a Szent Antal utcai épületszárnyban belső személyi lift, míg a Mária Valéria utcai épületszárnynál az udvarról megközelíthető lift tervezett. Az oktatási feltételek is javulni fognak a tervek szerint. Két új számítástechnikai oktatóterem is lesz, valamint az átépítésre kerülő belső udvarban sportpálya.

A város szívében lévő Cseresnyés Kollégium végre méltó köntösbe öltözik, homlokzata felfrissül. Az épület teljes energetikai korszerűsítésen esik át az új hőtechnikai követelményeknek megfelelően. A kollégium belső környezete fiatalos megjelenésű lesz és a kor színvonalát követve 2 szobánként 1 közös tisztálkodási blokk kerül kialakításra tusolóval, WC-vel. Az intézmény földszintjén lévő 1 akadálymentes szoba mellé további 1 létesül és személylift is tervezett a hátsó aula terében. Az eddig gyakorta túlmelegedett épület problémáját a tervezők megoldják. A tanulószobák, szobák, illetve közösségi terek, étterem frisslevegő ellátása és hűtése is megoldott lesz.

A Kalmár Zsigmond Szakgimnázium és Szakközépiskola, valamint az Eötvös József Technikum korszerűsítési terveit a Gépépvill Kft. készíti, míg a Cseresnyés Kollégiumét az RZB Kft. A kiviteli terveket 2020 augusztusában szállítják le.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares