Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Az április-júniusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 408 ezer, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 68,7 százalékos volt – derül ki a KSH legfrissebb adataiból. 

A foglalkoztatottak száma 103 ezerrel (2,3 százalékkal), a foglalkoztatási ráta 1,3 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot teljes egészében érintették, így hatásai a közölt foglalkoztatási adatokban megjelennek – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)

Április-júniusban az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 55 ezerrel, a magukat közfoglalkoztatottaknak vallóké 28 ezerrel, a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjaié pedig 19 ezerrel csökkent.

44 ezerre nőtt a fiatal munkanélküliek száma

A KSH másik jelentése szerint júniusban az előző hónaphoz viszonyítva, mintegy 25 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma.

A tavalyi második negyedévhez képest a 15-24 éves munkanélküliek száma 44 ezerre, munkanélküliségi rátájuk 4,0 százalékponttal, 14,7 százalékra emelkedett. A munkanélküliek több mint egyötöde ebből a korcsoportból került ki. A legjobb munkavállalási korú 25-54 évesek munkanélküliségi rátája 1,4 százalékponttal, 4,2 százalékra nőtt, az 55-74 évesek munkanélküliségi rátája gyakorlatilag nem változott, 2,6 százalékos volt.

A munkanélküliség átlagos időtartama 6,4 hónappal csökkent, 8,0 hónap volt, a munkanélküliek 20,9 százaléka keresett legalább egy éve állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számított.

(alfahir.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares