Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

A zenészek mellett ők a koronavírus láthatatlan, ám annál fontosabb áldozatai. A #coVideo hashtaggel mesélik el a helyzetüket.

Március óta rendkívül nehéz helyzetben vannak a zeneiparban dolgozó együttesek, énekesek – egy idő óta rengeteget hallunk erről, ahogy azt is láthatjuk, hogy a nagyobb rendezvények tiltásának fenntartásával egyelőre továbbra is kilátástalan a helyzetük.

Kevesebb szó esik ugyanakkor a háttérmunkásokról, roadokról, hangtechnikusokról, “fényesekről”. Pedig nélkülük ugyanúgy nem lenne nagykoncert, mint Majka, Fluor Tomi vagy Lovasi András nélkül.

Most #coVideo hastag alatt néhányan közülük megmutatták magukat, és elmesélték, hogyan élték meg az utóbbi bő öt hónapot. A videókban arra panaszkodnak, hogy semmi munkájuk nem volt az elmúlt időszakban, sokan komoly anyagi gondokkal küzdenek. Ezen kívül kamerájuk teljes elsötétítésével mondandójuk végén általában azt is megmutatják, mit érzékelnénk egy koncertből az ő háttérmunkájuk nélkül.

Nemcsak ők szólalnak meg a rövid kisfilmekben, hanem zenészek, énekesek állnak ki mellettük. Péter Szabó Szilvia például egy fekete alapon fehér #covideo felirattal áll ki háttérmunkásai mellett, amit sokan közülük profilképként is használnak.

Értük, Értetek…
Keressétek és osszátok, hogy megértsétek!
Köszönjük, hogy vagytok! 🙏🏼❤️

#coVideo

Közzétette: Péter Szabó Szilvia – 2020. augusztus 3., hétfő

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares