Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

A Szegedi Járási Ügyészség indítványára a nyomozási bíró letartóztatásba helyezte azt a szegedi férfit, aki két éven keresztül bántalmazta veleszületetten mozgáskorlátozott élettársát – közölte az ügyészség.

A megalapozott gyanú szerint a férfi öt éve élt élettársi kapcsolatban a nővel egy szegedi házban, s mintegy három éve tanúsított rendszeresen vele szemben olyan súlyosan sértő, megalázó és erőszakos magatartást, ami miatt eljárás indult.

A gyanú szerint a férfi az ingatlanban rendszeresen szidalmazta a sértettet mozgáskorlátozottsága miatt is, többek között csúszó-mászó állatokhoz hasonlítva őt. Ezen túlmenően rendszeresek voltak a bántalmazások is a férfi részéről, melynek során több alkalommal hasba rúgta, a hajánál fogva vonszolta végig a házban a sértettet. A bántalmazások során megfenyegette a gyanúsított a nőt azzal is, hogy megöli, de előfordult, hogy a nyílt utcán leállt az autóval és a hajánál fogva kirángatta a sértettet, rátérdelt, majd megfejelte. A legutolsó bántalmazás 2020. július 6-án az éjjeli órákban történt, amikor a hajánál fogva földre rángatott sértettet ököllel arcon ütötte a gyanúsított.

A gyanúsított a vele született betegségben szenvedő sértettet 2018. évtől 2020. július 6. napjáig rendszeresen bántalmazta, megalázó módon beszélt vele, és életveszélyesen megfenyegette különböző módon, módszerekkel történő megölését kilátásba helyezve.

A gyanúsítottal és a sértettel a legutóbbi időben egy háztartásban élt egy 80. életévét betöltött idős férfi is, akit a gyanúsított szintén bántalmazott akkor, amikor az életkora miatt a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes férfi a rendszeresen bántalmazott nő védelmére kelt.

A kapcsolati erőszak bűntette, valamint a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt indult eljárásban az ügyészség az eljárás meghiúsításának, valamint a bűnismétlés veszélyére figyelemmel tett indítványt a letartóztatás egy hónapra történő elrendelésére.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészi indítványnak helyt adva a kényszerintézkedést elrendelte. A végzés nem végleges, azzal szemben a gyanúsított és védője a szabadlábon történő védekezés érdekében fellebbezést jelentettek be.

(ugyeszseg.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares