Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

531 millió forinttal nőtt a tram-train már amúgy is 80 milliárd forint fölött járó költségvetése – derül ki a közbeszerzési értesítőből. A kivitelezési idő is 221 nappal nőtt, a magyarázat egy része pedig meglepetés – számolt be róla az Átlátszó.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. még 2017-ben írt ki pályázatot a Szeged-Hódmezővásárhely vonalszakasz nagyvasúti munkák tervezési és kivitelezési feladatainak ellátására. A tendert – a becsült 22,9 milliárd forint helyett nettó 25,6 milliárd forintért – a Swietelsky Vasúttechnika Kft. nyerte. A 25 hónap időtartamú, 85 %-ban uniós támogatásból megvalósuló projekt szerződését azonban július végén módosították.

Ennek oka, hogy “a MÁV Start Zrt. 2020. március 10-én arról tájékoztatta a Megrendelőt (a NIF Zrt.-t), hogy az első motorvonat próbáinak megkezdését 2020 novemberben, a másodikat 2021 februárban tudja beütemezni, viszont az ITM határozata alapján a használatbavételi engedély megszerzése előtt próbaüzemet kell tartani, amelynek elengedhetetlen feltétele két db tram-train motorvonat próbafutása.”

“Megrendelő nem láthatta előre, hogy a MÁV nem tudja időben szállítani a járműveket”

– áll a napokban megjelent uniós közbeszerzési értesítőben.

A hosszabbítást azonban csak részben magyarázzák a MÁV késlekedésével. Hozzáteszik ugyanis, hogy “a Megrendelő korábban felmondta a Tanúsítóval kötött megbízási szerződését, így az ITM által előírt tanúsítási kötelezettségének (DEBO) nem tudott eleget tenni. A Megrendelő nem láthatta előre, hogy a megbízási szerződést fel kell mondania.”

A két módosítás eredménye, hogy “a kivitelezés folyamatában még hátralévő Szeged-Rókus-Algyő állomásközben, valamint az Algyő-Hódmezővásárhelyi Népkert állomások között szakaszosan létesülő második vágányban a felújított sínek helyett kizárólag új sínek kerüljenek beépítésre”, ezért a határidőt a szerződéskötést követő 510. napról 731. napra módosították, egyúttal a vállalkozói díjat is megemelték 531 millió forinttal.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares