Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Mint az ismert, nagyon súlyos hatású, eddig már 11 ember halálát okozó új szintetikus drog jelent meg a piacon hazánkban. A szakértő szerint nagyon erős anyagról van szó, ami komoly problémát okoz még az állandó felhasználók körében is.

Zacher Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában elmagyarázta, hogy az elmúlt időszakban 11 ember halálát okozó új dizájnerdrog miért a “bika” nevet kapta.

„A hirtelen, jelentős mennyiségű, akut egészségkárosodás mindig figyelmet igényel, részben mert új szer jelenik meg a piacon, vagy azért, mert olyan hatóanyag-tartalmú szer érkezik, amely még a függők számára is problémákat okozhat”

– fejtette ki a toxikológus. Az elnevezésről szólva hozzátette:

„Elképzelünk magunk előtt egy bikát: az erőről, a dühről és a nagyon intenzív hatásról szól. Ez áll fent, nekem is az elmúlt egy-két évben volt olyan halálesetem, ami feltételezhetően ilyen szertől következett be; nagyon gyorsan szívritmuszavar lépett fel, keringési elégtelenség, az illető pedig belehal a történetbe”.

A szakember hozzátette, valószínűleg biofűről, szintetikus marihuánaszármazékról van szó, az ilyesmi hatáserőssége pedig akár tízszer is meghaladhatja a hagyományos THC-ét.

Mint mondta, az új szer “listára kerülése” nem gyors folyamat.

„A szer majd rákerülhet az új pszichoaktív szerek listájára, onnan fél-egy-másfél év után a kábítószerek közé. A kettő között büntetőjogi kategóriakülönbség van. Ha valakinél találnak pszichoaktív szert egy kis zacsiban, az lesz a csekély mennyiség alsó határa, míg a kábítószerből ennek a századrésze is tud súlyos büntetést maga után vonni”

– fejtette ki Zacher. Hozzátette: nem szabad illúziókba kergetni magunkat azzal kapcsolatban sem, hogy ha egy szer rákerül a listára, automatikusan vagy akár rövid távon el is tűnne az utcákról.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares