Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Idén eddig 1,4 hektárnyi hulladék sodródott le a Tiszán és a mellékfolyókon az országba, míg tavaly egész évben 1,7 hektárnyit kaptunk, írja a Népszava. (Kiemelt fotó: a PET Kupa keretében hulladékot gyűjtöttek a Tisza Záhony és Tokaj közötti szakaszán.)

A lap szerint ebben az évben nagyjából egy hónapig volt tiszta a folyó a kiskörei vízlépcsőnél. Február elején és július végén is olyan mennyiségű szemét érkezett, amit hónapokig tart kiemelni. A papucsok, gumicsizmák, vodkásüvegek, plasztik babafejek és kozmetikai termékek dobozai elsősorban Ukrajnából és Romániából, kisebb részben Szlovákiából és Magyarország északi területeiről érkeznek.

A szennyezés legfőbb oka, hogy a lakosság – megfelelő és teljes körű kommunális rendszerek híján – Ukrajnában és Romániában részben a folyók árterébe rakja le a hulladékát.

Ilyen esetben a szennyezés megszüntetésének költsége teljes egészében Magyarországot terheli: sem a szennyező, sem a szennyezéstől megóvott országok nem járulnak hozzá a munkálatokhoz.

A tiszai szemét miatt Áder János köztársasági elnök levelet írt a román és az ukrán államfőnek, akik korábban intézkedéseket ígértek az egyre növekvő úszó szemét megfékezésének ügyében. A lap úgy tudja, hogy csak Volodimir Olekszandrovics Zelenszkij ukrán elnök válaszolt, aki a nyár eleji árvizet okolta, egyúttal komplex árvízvédelmi stratégia kidolgozását kezdeményezte.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares