Hirdetés
Becsült olvasási idő: 1 perc

Európai uniós pályázati támogatásából, az önkormányzat önerejéből és a falu lakóinak kezemunkájából épült “Családi Park és Piknik” elnevezésű új közösségi tér, ahol a nyári időszakban délutánonként három különböző méretű légvár és csúszda, grillező és napvitorlákkal felszerelt, sörpadokkal ellátott hely – később falukemence – várja majd a szabad idejüket hasznosan eltölteni szándékozókat közölte a Kübekháza Hírszolgálat.

Molnár Róbert polgármester piros kötényben, gyerekek gyűrűjében tartott rövid megnyitójában kiemelte, hogy “nekünk a jövőnk a gyermekeink, fontos hogy olyan légkört, miliőt, falusi környezetet teremtsünk, ahol jól érzik magukat, ahol jó élni, ahol bensőséges szeretet kapnak, ahol jól érzik magukat!”

Beszédében kitért arra is, hogy a legnagyobb problémának a világban azt látja, hogy nincsenek közösségi kapcsolatok, hogy az emberek nem tudnak beszélgetni, leülni egymás mellé. Az önkormányzat azért is döntött 18 éve a főtér funkcionális közparkká alakítása és a mostani családi park és piknikező hely megépítése mellett. Amíg a gyerekek játszadoznak, addig a szüleik grillezhessenek, piknikezhessenek, beszélgethessenek egymással. Így történt ez már tegnap is.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares