Hirdetés
Becsült olvasási idő: 3 perc

Horthy Miklós, Magyarország kormányzója 1920 nyarán körbejárta a megmaradt alföldi városokat. Makóra 1920. augusztus 30-án érkezett. A román megszállás alól március 29-én felszabadult Maros-parti város örömmel és kíváncsisággal várta a nem régen megválasztott kormányzót.

Horthy Miklós az újvárosi vasútállomásra érkezett, Kiszombor felől ugyanis nem érkezhetett, mert a falu még egy évig szerb uralom alatt állt. A kormányzó vonata augusztus 30-án, 9.30-kor futott be a földíszített vasútállomásra, ahol egy díszszázad tisztelgése után a főispán a vármegye öttagú küldöttsége élén köszöntötte, kifejezve a vármegye hűségét.

Az üdvözlőbeszéd után a vármegyeházára mentek. A Justh Gyula utca, a Vásárhelyi utca és a Főtér föllobogózva és virágdíszben pompázott a nyárvégi napsütésben. Újvároson és a Főtéren két diadalkaput is fölállítottak, bár pénze alig volt a városnak. A bevonulási út mentén a kivezényelt diákok és érdeklődő makóiak éljeneztek, vagy a kirendelt cigányzenekarok muzsikáját hallgatták.

A bevonuló kocsisor élén 60 makói gazdafiúból álló lovas bandérium menetelt élén dr. Demkó Pál tartalékos huszárfőhadnaggyal. Mögöttük tíz lovas rendőr és tíz lovas csendőr lovagolt. Horthy Miklós a vámegyét irányító főispánhoz ült be, majd a rendőrtanácsos kocsija következett, nyomában a polgármesterrel és alispánnal.

A Makói Újság 1920. augusztus 31-én.

A vármegyeházán – a korabeli sajtó szerint – a ragyogó díszmagyarba öltözött urak és hölgyek közül kirítt a kopottas, fekete ruhájú tisztviselőkar. Horthy Miklós soron kívül fogadta és hallgatta meg az apátfalviak küldöttségét, akik kérték, szabadítsa ki az 1919. évi román megszállás elleni felkelés miatt Gyulafehérváron raboskodókat. A hivatalos program 11 órakor a nagyteremben kezdődött. Az alispán üdvözlő szavai után az egyházak köszöntötték Horthy Miklóst. Bezdán József apátplébános hangsúlyozta, hogy a kormányzó „rettenthetetlen akaraterejétől várjuk romba dőlt magyar hazánk feltámasztását“. Utána Nagy Károly református lelkész üdvözölte „mint egyházunk örök büszkeségét”. Draskóczy Ede az evangélikus egyház nevében szólt, majd dr. Petrovics György Makó városa, Gedeon Alajos főgimnáziumi igazgató pedig az állami hivatalok nevében beszélt. Köszöntötték még a kormányzót a gazdák, az iparosok és a kereskedők, illetve a különböző egyesületek is.

A kissé hosszúra nyúlt üdvözléseket követően Horthy Miklós válaszában fölhívta a figyelmet nemzeti betegségünkre a széthúzásra és annak veszedelmére. A közelmúlt felfordulásaira utalva pedig kifejezte „ha vannak még, akik reménykednek a régi, örökké szégyenletes kornak a visszatérésében, tegyenek le minden reménységről. Azt kimondhatom, hogyha akárhol a legkisebb fellángolás is lenne, vérbefojtjuk”.

Városunkról külön is szólt:

„Makónak már régen is hallottam a hírnevét. Itt egy olyan nép lakik, amely tud és akar dolgozni”.

A kormányzó így fejezte be szónoklatát: „Annak dacára, hogy a nagy háború tönkretett, a vörös utalom és az idegen megszállás kifosztott bennünket, mégsem voltak képesek ezt az országot úgy kirabolni, hogy tönkremenjen. Bíznunk kell munkaképességünkben, bíznunk kell ebben az áldott hazai rögben, bíznunk kell mindenkor kormányunkban, hogy egy cél felé haladunk, és akkor szentül megígérhetem, hogy Magyarország boldogabb lesz, mint valaha”.

Száz éve járt Makón Horthy Miklós

Horthy Miklós Magyarország kormányzója 1920 nyarán körbejárta a megmaradt alföldi…

Közzétette: József Attila Múzeum – 2020. augusztus 28., péntek

A kormányzó Makón elhangzott beszédeiben reményt adott a hallgatóságnak. A magyarság — 1918-tól — egyre keserűbben tekintett széjjel. Mintha egy szigetre került volna, amelynek minden oldalát vad, telhetetlen hullámok szaggatnák, belülről pedig emésztő tűz égetné. Kellett, aki a rettegett forradalmak és az idegen megszállás után biztosítja a rendet, s legfőképp a mindenki által áhított cél — a revízió — felé vezető utat kijelöli. Horthy Miklós pedig ezt testesítette meg a következő két évtizedben.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares