Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Az óvodaprogram a Kárpát-medencei nemzetegyesítés jó eszköze, s annak megvalósítása jól halad – jelentette ki Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos a felvidéki Kürtön, ahol hétfőn átadta a program keretében felújított helyi magyar nyelvű óvodát. (Kiemelt fotó: Grezsa István Facebook oldala.)

A hódmezővásárhelyi miniszteri biztos beszédében rámutatott: az óvodaprogram a Kárpát-medencei nemzetegyesítés nagyon jó eszköze, felülírja a nemzeti gyanakvást is a szomszédos népekkel, és így a velük történő, közös érdekeken alapuló európai együttműködést is segíti.

Grezsa István elmondta: az óvodaprogram megvalósítása – amelynek keretén belül a Kárpát-medencében mintegy ezer óvoda és bölcsőde felújítását, illetve 153 teljesen új intézmény megépítését vállalták – nagyon jól halad, a Felvidéken az átadásra került intézmények száma már jóval túl van a százon.

A miniszteri biztos kiemelte: amellett, hogy jól halad az óvodaprogram, hatékony is, amit az is mutat, hogy biztatóak a felvidéki beiskolázási adatok is, a demográfiai tények és az elvándorlás ellenére nő a magyar óvodákba íratott gyermekek száma. Hozzáfűzte: az új intézmények biztosította jobb körülmények a magyar gyermekek fejlődését szolgálják, és azt is elősegítik, hogy a vegyes házasságokban született gyerekeket is magyar intézménybe írassák a szüleik.

„Ez nemcsak magyar gyerekeket jelent vegytisztán, hanem sok vegyes házasságban született gyermeket, és egyre több esetben a többségi társadalom családjaiban született gyereket is oda íratnak szüleik, mert ott jobb képzést kaphatnak” – fogalmazott Grezsa István.

Hangsúlyozta: az óvodaprogram messzire tekint, és a jövőbe fektet be, így hozzájárul majd a magyar kisiskolások számának növeléséhez is.

Az óvodaprogram 2016-os indulásakor megvalósítói azt a célt tűzték ki, hogy az akkor magyar óvodákba járó 48 ezer gyermek létszámát 2021 végéig 60 ezer főre emeljék. Bár a végleges adatokat hozó felmérés csak jövőre indul, de az eddigi kimutatások a magyar óvodákba járó gyerekek létszámának folyamatos emelkedését mutatják.

A hétfőn Kürtön átadott intézmény felújítását mintegy 22 millió forinttal segítette a magyar kormány.

A Felvidéken kedden Nagycétényben is átadtak egy, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében épített új óvodát és bölcsődét. Ez a Manócska nevet viselő komplexum az ottani szórványvidék egyetlen ilyen magyar intézménye.

(MTI)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares