Hirdetés
Becsült olvasási idő: 5 perc

Még javában zajlik a fideszes Mondok József büntetőügye a Kecskeméti Járásbíróságon, ezen a héten két tanúmeghallgatást is tartanak. Arról az esetről van szó, melynek során Izsák ex-polgármestere 35 millió forintos uniós támogatást felhasználva épített egy vadászházat, de ahelyett, hogy civil turistákat látott volna vendégül, inkább családostul beköltözött az igényesen kivitelezett ingatlanba, sőt a vád szerint a ház körül egy közmunkás tartott rendet.

Miután az N1TV által 2017-ben fény derült a visszaélés gyanújára, a Miniszterelnökség a Magyar Államkincstáron keresztül ellenőrzést folytatott le, majd a vizsgálat megállapította, hogy a szálláshelyet szabálytalanul, magáncélra használják,

az ingatlant túlnyomóan Mondok József és ismeretségi köre veszi igénybe.

Az ellenőrök az ingatlan berendezéséből is arra következtettek, hogy a polgármester és felesége a házban lakik: családi fotókat tettek ki, ott voltak a ruháik, élelmiszert és a hétköznapi élethez szükséges tisztálkodó szereket találtak, tehát nem úgy tűnt, mintha a tulajdonosok csak takarítani járnának oda a turisták után. A helybéliek pedig azt sem tudták, hogy hivatalosan vendégházként működik az új ingatlan, ahol rendszeresen a polgármester parkol.

A Magyar Államkincstár a kifizetett támogatás visszafizetésére kötelezte a Mondok Kft.-t, tehát a politikusnak vissza kellett fizetnie 35 millió forintot, amit meg is tett. A történet viszont itt messze nem ért véget.

Fotó: Generál-Centrál Kft.

A Kecskeméti Járásbíróság jelenleg is eljárást folytat „költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények” miatt, az ügyben azt vizsgálják, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által megítélt 35 millió forintos támogatásból épült vadászház esetében

„a vádlott eltitkolta, hogy abban saját maga és felesége életvitelszerűen kívánnak élni, ami a pályázati feltételek értelmében kizárt volt.”

A vádirat tartalmazza azt is, hogy Izsák Város Önkormányzata jogtalanul vett igénybe közfoglalkoztatotti támogatást 934.222 forint igényben, ami azt jelentheti, hogy egy közmunkásként foglalkoztatott ember valójában a vadászházban dolgozott.

A vádirat tartalmazza továbbá, hogy az elsőrendű vádlott, Mondok József közreműködött abban, hogy a Cégbírósághoz valótlan tartalmú okiratot nyújtsanak be az ügyvezető személyével kapcsolatosan, ugyanis a cég vezetését az okirat tartalmától eltérően továbbra is ő gyakorolta – olvasható a Kecskeméti Törvényszék honlapján.

Mondok József azzal védekezik, hogy 2018-ban a Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság másodfokon felmentette őt és arra jutott, hogy a lefolytatott ellenőrzés több ponton szabálytalanul zajlott, valamint a bíróság álláspontja szerint téves megállapítás volt, hogy a politikus saját célra használja a vadászházat, hiába a családi berendezkedés, a civileknek szóló hirdetések hiánya és az elenyésző számú bejelentett vendég.

Mondokék egyébként nem csak Izsákon, hanem Karádon is hasonló vadászházat építettek fel egy másik cégen keresztül, és helyben azt beszélik, turistát ott sem sűrűn láttak, ellenben a polgármester egyik fia ott lakhat – ezt utóbbi tagadja. Erre az építkezésre valamivel több mint 40 millió forint támogatást vettek fel.

Ám a Mondok-jelenség az izsákiak számára nem feltétlenül ezeket a korrupciógyanús eseteket jelentik. A helyi és környékbeli, például karádi gazdálkodókat sokkal inkább zavarja, hogy a nagyvállalkozó polgármester és családja több mint ezer hektár földdel rendelkezik a környéken, olyan mértékű felvásárlást folytatnak, hogy szerepük megkerülhetetlenné vált a különböző adás-vételek során is. Persze ez sem sérthetetlen: tavalyelőtt megrengett a család befolyása, amikor a karádi agrárgazdasági bizottságot újra kellett alakítani, és a gazdák összezártak, kiszorítva ifjabb Mondok Józsefet és a bizalmasainak tartott személyeket a testületből.

Mondok József 1998 óta egészen 2019 októberéig vezette Izsákot, amikor az országos térképet egyetemesen átrajzoló önkormányzati választások őt is elsöpörték. Igaz, nem sokkal: mindössze 39 szavazattal kapott kevesebbet független ellenfelénél, Kutas Tibornál. Az új vezetés azonban nem tartott sokáig, miután a polgármester júniusban lemondott, nem függetlenül olyan tényezőktől, mint például az autójának megrongálása.

Az izsáki választás szeptember 20-án lesz, képviselő-testületről nem szavaznak, csak polgármesterről. A Fidesz-KDNP-Nemzeti Fórum által jelölt Mondok József kihívója ezúttal a független Varga István lesz, a testület pedig szintén független többséggel fog bírni.

Míg Mondok József kampányában inkább az a hangsúlyos, hogy milyen jó fideszes kapcsolatokkal rendelkezik és ez miért lehet jó a településnek, addig a vele szemben induló Varga István olyan helyi ügyekkel foglalkozik az általános fejlesztéseken túl, mint az általa elutasított szeméttelep-bővítés. Varga petíciót is indított amiatt, hogy az izsáki szeméttelepet ne növeljék tovább, és még véletlenül se történjen meg az ami az engedélyezési folyamatból kiolvashatónak tűnt, azaz, hogy 19-től 67-re növeljék a szemetüket Izsákra szállító települések számát. Az illetékes cég egyébként cáfolja, hogy ez lenne a terve, de a lerakó méretét valóban növelni fogják, holott a Mondok által vezetett önkormányzat az egész telepet úgy hozta létre 2003-ban, hogy előtte népszavazáson utasították el a lakosok a beruházást.

És bár Mondok József az elmúlt szűk egy év városvezetését kritizálja különböző fejlesztéseket hiányolva, valójában a problémák egy része több évre nyúlik vissza, tehát az ő polgármesterségének idejére is: a kampányban ismét felmerült a helyiek által hiányolt strand kérdése, ami jelenleg gazzal borítva várja a felújítást, miután a Mondok-érában a szükséges, uniós irányelvek szerinti fejlesztések híján bezárták. Varga István szerint mindenképpen meg kell vizsgálni, hogyan lehet újranyitni és fejleszteni a fürdőt.

Nézem a gyerekek boldog mosolyát a tegnapi strandolás után Radics Péter és Lakatos Antal képein, és csak az jár a fejemben, mennyire hiányzik minden izsákinak az itteni strand.

Közzétette: Varga István polgármesterjelölt – 2020. augusztus 23., vasárnap

Ezen túl a volt polgármester kampányában kifogásolja az új piaccsarnok kivitelezésének minőségét is, a másik fél azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy az eredetileg Mondokhoz köthető beruházás nem csak túlárazott lett, de a hibás tervezés miatt megnyitni sem lehet a piacot, például nincs hova parkolni.

A helyi ügyeken túl persze továbbra is kérdés az, hogy az izsákiak mennyire tartják fontosnak a város vezetőjének morális feddhetetlenségét, avagy visszaültetnének-e a polgármesteri székbe egy olyan embert, akit éppen költségvetési csalással vádol a bíróság és az országos sajtóban szereplő botrányával mára sajátos kapcsolatot hozott létre a település neve és az uniós pénzek lenyúlásának gyanúja között.

(alfahir.hu, kiemelt fotó: Ujvári Sándor/MTI)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares