Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

New England Journal of Medicine című orvosi folyóiratban ismertették azt a kutatást, ahogy a koronavírus megtámadja a tüdőt. A HVG szemléje azt írja, a kísérlet során egy transzplantált tüdőből vettek mintát, erre engedték rá – természetesen szigorú óvintézkedések mellett – a SARS-CoV-2 elnevezésű vírust.

A tudósok, köztük a kísérletvezető Camille Ehre 96 órával később azt tapasztalták, hogy

az elektronmikroszkópos felvételen látható gömbszerű alakok (a vírusok) előszeretettel támadták meg azokat a hosszúkás, pálcaszerű nyúlványoknak látszó, csillókkal rendelkező hámsejteket, melyek ritmikus mozgása felel a légutakba került dolgok, például a nyálcseppek eltávolításáért.

Ezeknek a sejteknek van szerepe a rendes levegővételben, ha nem működnek, nehezedik a légzés.

New England Journal of Medicine

A fotón (és a nyitóképen is) jól látható, hogy a koronavírus mérete pár tíz nanométer (a nanométer a milliméter milliomodrésze), vagyis az az interneten keringő fotó, mely a maszkot mutatja 25-szörös nagyításban, a szövetei között pedig egy – állítólag – koronavírust, teljes mértékben álhír. A vírus ennél nagyságrendekkel kisebb, de nem “repül” a légüres térben, hanem leginkább cseppfertőzés útján (köhögés, tüsszentés, beszéd stb.) kerül a levegőbe.

A Virológia Pécs Facebook-posztja számunkra, laikusok számára is remekül elmagyarázza, mi is történik a szervezetünkben.

Látkép a vírusról 🦠🔬

🤧 Ha valaki „vírust ürít”, azt gyakorlatilag a légúti nyálkahártya folyadékrétegével teszi. Ebből…

Közzétette: Virológia Pécs – 2020. szeptember 3., csütörtök

(HVG/Alfahír)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares