Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Szeptember végéig minden iskolai napon, két helyszínen négy polgárőr fog vigyázni a biztonságos közlekedésre Hódmezővásárhelyen – adta hírül a Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége.

Szula Ferenc, a Hódmezővásárhelyi Polgárőr Egyesület elnöke arról tájékoztatott, hogy a reggeli becsengetés előtt az oktatási intézmények környékén jelentősen megnövekedett a forgalom, ami fokozott veszéllyel jár az iskolába igyekvő tanulókra nézve. Különösen igaz ez a legkisebbekre, akik még nem sajátították el a közlekedési szabályokat, ezért rájuk különösen nagy figyelmet kell fordítaniuk a közlekedőknek.

Az elnök elmondta, hogy, a korábbi évekhez hasonlóan az idei évben is segítik a polgárőrök az iskolába igyekvő diákok és az arra közlekedő gépkocsivezetők dolgát: az egyesület tagjai az intézmények közelében található gyalogátkelőhelyeken jelzőőri szolgálattal biztosítják az átkelni igyekvő gyermekek és felnőttek közlekedését. Az idei évben szeptember végéig minden iskolai napon, két helyszínen négy polgárőr fog vigyázni biztonságos közlekedésére Hódmezővásárhelyen.

(csmpszsz.hu, kiemelt fotó: dr. Tatár Zoltán)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares