Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Botlik Anita makói önkormányzati képviselő (Fidesz) egészen elképesztő történetet osztott meg közösségi oldalán, miszerint a Gerizdesi játszótér mellett lévő területen a múlt hétvégén történt egy sajnálatos baleset.

Mint közölte, a bekerített tárgy nem játszótéri elem, ráadásul nem az önkormányzat tulajdona, hanem a távhő szolgáltatással foglalkozó cégé, a Matherm Kft.-é. Tábla is jelzi a közelében: vízvezeték helyezkedik el az állványzat alatt, melynek megsértése égési sérüléseket is okozhat.

Kérték a cégtől az állványzat helyreállítását, de addig is önkormányzat munkatársai – biztonsági okokból – körbekerítették a területet.

A múlt hétvégén megsérült gyermeknek jobbulást és mielőbbi felgyógyulást kívánt, valamint kérte a szülőket, hogy ,,erre a fontos tényezőre figyelmeztessék az ott játszó gyermekeket, vigyázzanak rájuk.”

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares