Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

A miniszterelnöki rezidencia, a volt Karmelita kolostor elé tervez demonstrációt az ország negyedik legnagyobb víziközmű cége, a békéscsabai központú Alföldvíz Zrt. szakszervezete – tudta meg a Narancs.hu. Az ok: a cég rezsicsökkentés miatti csődközeli helyzete, az idén elmaradó béremelés, a kétségbeejtő állapotban lévő infrastruktúra, a tulajdonosi forráshiány és döntésképtelenség.

„Eddig négy esetben jeleztük levélben miniszterelnök úrnak, hogy ez a folyamat az anyagi ellehetetlenítéshez vezeti a céget. Amit régebben, illetve a korábban miniszterelnök úrnak írt levelünkben csak vélelmeztünk, az ma már bekövetkezett tény. Jelen időpontban eljutottunk oda, hogy a szakemberek már elvándoroltak, és napi veszélybe került a biztonságos üzemeltetés. A társaságnak jelen pillanatban nincs anyagi forrása arra, hogy bérfejlesztéssel esetlegesen ezt az elvándorlást meggátolja. Nagyon nagy a munkavállalói elkeseredés, a munkáltató bérfejlesztési ajánlata 2020-ra 0 százalék. Ez elfogadhatatlan!”

– áll abban a levélben, amelyet az Alföldvíz Zrt. szakszervezeti vezetője, Miskéri László írt a dél-alföldi térség két fideszes országgyűlési képviselőjének, a békéscsabai Herczeg Tamásnak és a hódmezővásárhelyi Lázár Jánosnak.

A levélben az érdekvédelmi vezető részletesen leírta, melyek a hazai víziközmű ágazat legégetőbb problémái. Ezt az elmúlt években már sokszor kifejtette, ám az ügyben nem született semmilyen döntés. Az Alföldvíz Zrt., ha nem is kizárólagosan, de Békés, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megye 131 településen szolgáltat vizet és vezeti el a szennyvizet, a cég 1200 munkavállalót foglalkoztat, s ezzel az ország negyedik legnagyobb víziközmű cége.

Az Alföldvíz Zrt. legnagyobb tulajdonosa Békéscsaba önkormányzata 36 százalékkal, az államnak 28 százalékos tulajdonrésze van. Nincs arra utaló jel, hogy az állam ennél nagyobb tulajdonrészt akarna a cégben, a kivéreztetett, hatás- és jogkörük jó részétől megfosztott és pénzügyileg sanyarú helyzetben lévő önkormányzatok pedig nem tudnak több pénzt beletenni. Noha ők a többségi tulajdonosok.

Szarvas Péter, Békéscsabai polgármestere a Magyar Narancsnak elmondta, hogy a víziközmű cég szeptember végi rendkívüli közgyűlésén mindenki tájékoztatást kap a gazdálkodásról.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares