Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

A hétvégén kissé melegszik a levegő, néhol akár 27-28 Celsius-fok is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfő reggel még többfelé lehet eső, majd napközben szórványosan fordul elő zápor, helyenként zivatar. Napközben rövid időre a nap is kisüthet. A szél viszont többfelé erős, néhol viharos lesz.

Zivatarveszély miatt hétfőre Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Veszprém és Fejér megyére az erős szél miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

A minimumhőmérséklet 6-14 fok között várható, északkeleten lesz a hidegebb. A nappali maximumok általában 18-25 fok között alakulnak, de északnyugaton, északon kissé hűvösebb is lehet.

Kedden nagyrészt erősen felhős lesz az ég, szórványosan eső, zápor is várható. Délután nyugat felől csökken a felhőzet, megszűnik a csapadék. A leghidegebb órákban 7-13 fok lesz. Napközben 15-21 fokig melegszik a levegő.

Szerdán keleten elszórtan eső, zápor is kialakul, az ország középső és nyugati részén ugyanakkor többórás napsütés várható. A legalacsonyabb hőmérséklet 6-13, a legmagasabb hőmérséklet 16-22 fok között várható.

Csütörtökön, október elsején nyugaton több órára kisüt a nap, keleten több felhő, kevés napsütés ígérkezik, arrafelé elszórtan eső, zápor is kialakul. A minimumhőmérséklet 8-13, a maximumhőmérséklet 16-22 fok között alakul.

Pénteken felhős lesz az idő szórványosan esővel, záporesővel. Helyenként a szél is megerősödik. A leghidegebb órákban 8-14 fok lesz. Napközben 17-23 fokig melegszik a levegő.

Szombaton és vasárnap hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, de helyenként kialakulhat záporeső. A legalacsonyabb hőmérséklet szombaton 10-16, vasárnap 12-18 fok között valószínű. A nappali maximumok szombaton 21-27, vasárnap 22-28 fok között alakulnak – olvasható az előrejelzésben.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares