Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

A Szegedi Járási Ügyészség indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el annak a férfinak a letartóztatását, aki az egyik megyei járási kormányhivatal tisztviselőit kergette el és okozott egyiküknek sérülést – adta hírül az ügyészség.

A megalapozott gyanú szerint 2020. szeptember 24-én a délelőtti órákban a járási hivatal három kormánytisztviselője jelent meg az egyik megyei kisfaluban, hogy a gyanúsítottnál környezettanulmányt készítsenek. A hivatalos eljárásuk során a kormánytisztviselők kitűzőt viseltek, valamint már korábban is eljártak a gyanúsítottnál, így a férfi őket ismerte. A tanulmány készítése során a gyanúsított a kapun belül állt, míg a sértettek a kapun kívül tartózkodtak és miközben a jegyzőkönyvet vezették kérdéseket tettek fel a férfinak. Az egyik kérdést követően a gyanúsított hátra ment az udvarba és magához vett egy vasvillát, majd a kapun kilépve a sértettek felmenőit szidalmazva közölte velük, hogy takarodjanak. A gyanúsított cselekményétől megrémülve a hivatalos személynek minősülő férfi és két nő a szolgálati gépkocsijukhoz szaladtak. Ezzel azonban a gyanúsított nem elégedett meg, a vasvillával a gépkocsi tetejére ütött, majd a jobb oldali ablaküveget bezúzta és a vasvillával a jobb első ülésen ülő férfit vállon szúrta. A sértettnek a szúrás, valamint a kitört szilánkok miatt 8 napon belül gyógyuló vérző sérülésekei keletkeztek. A sérült férfi gépkocsit vezető társának azonban sikerült az autót elindítania és a helyszínről elmenekülniük, megakadályozva így a további súlyosabb sérülések okozását is.

A hivatalos személy elleni erőszak bűntette, valamint a súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban a járási ügyészség a bűnismétlés veszélyére figyelemmel indítványozta a letartóztatás egy hónapra történő elrendelését. Indítványát az ügyészség indokolta azzal is, hogy a férfi végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés hatálya alatt követte el a cselekményt, valamint ellene nyomozati szakban más büntetőeljárás is folyamatban van.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészi indítványnak helyt adva a férfi letartóztatását egy hónapi időtartamra elrendelte.

(ugyeszseg.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares