Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Közbeszerzési felhívást jelentett meg a Belügyminisztériumhoz tartozó Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, aminek a tárgya 465 darab lélegeztetőgép – írja a 444. Ez azért érdekes, mert ahogy azt a lap is megjegyzi, a külügyminisztérium 300 milliárd forintos túlvásárlásának köszönhetően lélegeztetőgépből jelenleg 20 ezer darab van Magyarországon. Igaz, a gépek egy része az elmondások szerint raktárban áll.

Az  új beszerzés azért is tűnik indokolatlannak, mert még az Orbán Viktor által ismertetett legrosszabb forgatókönyv szerint is legfeljebb 800 gépre lenne szüksége az egészségügynek.

A Katasztrófavédelem friss közbeszerzési kiírásának egyik melléklete arról árulkodik, hogy az újonnan beszerzendő lélegeztetők abba a 2,5 milliárd forintért készülő raktárba mennek majd, amit uniós pénzből épít Magyarország.

A gyanúsan drága lélegeztetőgépekről itt írtunk bővebben.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares