Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Augusztusban az ipari termelés volumene 2,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A csökkenés mértéke 34,8 százalékponttal kisebb volt az áprilisi mélypontnál. Munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 0,2 százalékkal csökkent, azaz lényegében az egy évvel korábbi szinten maradt – erősítette meg kedden kiadott második becslésével a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás augusztusban az előző hónaphoz viszonyítva 6,8 százalékkal, áprilishoz képest pedig 56 százalékkal nőtt.

A feldolgozóipar és az energiaipar termelése  egyaránt 1,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a csekély súlyú bányászaté 33 százalékkal visszaesett. A járműgyártás termelése 6,2 százalékkal, a számítástechnikai termékeké 1,8 százalékkal, az élelmiszeriparé 0,3 százalékkal meghaladta a tavaly augusztusit.

Az ipari export volumene 2,9 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Az ipar belföldi értékesítése 4,4 százalékkal, ezen belül a feldolgozóiparé 6,3 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához képest.

Az év első nyolc hónapjában az ipari termelés 11,0 százalékkal csökkent. A külpiaci eladások volumene 11,6 százalékkal, míg a belföldi  értékesítésé 7,4 százalékkal kisebb volt, mint az előző év azonos időszakában – foglalta össze az MTI.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares