Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora hétfőn azonnali hatállyal felmentette a munkavégzés alól az egyetem pszichiátriai professzorát, Horváth Szatmárt – erről elsőként Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő számolt be Facebook-oldalán.

Kunetz szerint Horváth Szatmár eltávolítása összefügg azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara megyei etikai bizottsága az ő elnöklete alatt döntött úgy, hogy vizsgálatot indít Rovó ellen, miután a gyanú szerint koronavírusosan operált.

Azt nem lehet mondani Rovó Lászlóra, hogy nem tartja a szavát. Ő az a rektor, aki karantén helyett operálni vonult, majd…

Közzétette: Dr. Kunetz Zsombor MBA – 2020. október 13., kedd

A felmondás tényét a Magyar Hangnak megerősítette Horváth Szatmár. Mint elmondta, a rektori hivatal 15 pontban sorolta fel azonnali menesztésének okait, köztük szándékos kötelezettségszegést, illetve olyan személyes tulajdonságokat, amelyek miatt nem lehet vele együtt dolgozni. Mindez ugyanakkor nehezen értelmezhető annak fényében, hogy saját elmondása szerint 16 éves munkaviszonya alatt semmilyen betegpanaszt nem kapott, mint ahogy egyetemi hallgatói sem kifogásoltak semmit.

Az egyetemen többek között Horváth dolga lenne a külföldi hallgatók államvizsgáztatása angol nyelven, ráadásul a koronavírus-járvány miatt különösen nagy terhelés alatt áll az egészségügyi ellátórendszer. Mindezek fényében Horváth Szatmár a Magyar Hang kérdésére nem zárta ki, hogy Rovó László az ellene hivatalból kezdeményezett kamarai etikai vizsgálat miatt áll bosszút menesztésével.

Rovó ugyanis egy júniusban a Hír Tv-nek adott interjúban kilátásba helyezte, hogy kérdőre vonja beosztottait a vizsgálat megindítása miatt, hiszen az eljárás igazolta, hogy nem veszélyeztetett és fertőzött meg senkit. Furcsállta, hogy beosztottai a vizsgálat indítása helyett nem kérdezték meg őt az ügy körülményeiről. 

Mint arról mi is beszámoltunk, Rovó László márciusban magáncélú utazáson vett részt Tirol déli részén, amikor az osztrák síparadicsom volt az egyik első európai település, amelyet a gyorsan terjedő koronavírus-járvány miatt lezártak, és felszólítottak minden korábban ott járt turistát, hogy vonuljon karanténba. A szegedi egyetem rektora ezt nem tette meg, bejárt dolgozni, műtéteket is végzett, és csak jóval azt követően vetették alá vizsgálatoknak, hogy produkálta a koronavírus tüneteit.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares