Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Hosszú utat tett meg Akeno, a walesi határ közelében található Chester állatkertjében született fiatal indiai orrszarvú bika, míg átutazva Európán megérkezett új otthonába. Az út 2 napig tartott a speciális szállítókonténerben, professzionális szállítók által lebonyolítva és a szükséges pihenőidőket is betartva, de végül estefelé elhagyhatta azt és találkozhatott – egyelőre a belső korláton keresztül – Csülökkel, a Nyíregyházáról augusztusban érkezett orrszarvúval – számolt be az új lakó érkezéséről a Szegedi Vadaspark honlapja.

A Szegedi Vadaspark új indiai orrszarvú bemutatóját idén nyár végén adták át, nagyrészt saját forrásból épült fel, kisebb részben Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásából.

Csülök és Akeno ivarérettségük elérésig fognak együtt élni Szegeden, majd egyiküket az európai fajmentő tenyészprogram (EEP) irányításával nőstényre cserélik, hiszen távlati céluk a szaporításukban való részvétel.

Az orrszarvúak jelentőségét a természetvédelemben mutatja, hogy az európai állatkerti fajmentő tenyészprogramok logójában is egy orrszarvú faj szerepel, még ha nem is az indiai. Így elmondható, hogy nem csak egy népszerű, hanem egy szakmai szempontból is kiemelt fajjal bővült a szegedi gyűjtemény.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares