Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Elutasította a választókerületi bizottság a múlt vasárnapi időközi országgyűlési választások nyomán emelt kifogást, mégpedig érdemi vizsgálat nélkül.

A kifogástevő magánszemély szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. választókörzetben Bőcsön

ismeretlen tettes vagy tettesek a szavazásra jogosultakat anyagi juttatással befolyásolni törekedtek.

A beadványozó azt írja, tudomása szerint

Koncz Zsófiára történő szavazásért ígértek egyes választópolgároknak anyagi ellenszolgáltatást.

Hozzátette, egy szürke színű Skodából kiszállva becsöngettek a házakba, és arra biztatták a választópolgárokat, hogy menjenek el szavazni, és a kormánypárti jelölt támogatásáért cserébe „ellenszolgáltatást ígértek”. Kifogástevő javaslatot tett egy konkrét tanú meghallgatására is, akinek elérhetőségeit is feltüntette a beadványban.

A helyi választási bizottság a kifogást azzal utasította el, hogy

a kifogás érdemi vizsgálatra nem alkalmas,

mert a kifogástevő állításait bizonyítékokkal nem támasztotta alá megfelelően. A tanú meghallgatásának a bizottság a rövid határidőre tekintettel nem adott helyt, kiemelve, a bizonyítási teher a joggyakorlatnak megfelelően oly mértékben a kifogástevőre hárul, hogy már beadványában a tényállás tisztázására kell törekednie.

Ennek figyelembevételével a kifogást tevő akkor tett volna eleget ezen kötelezettségének, ha a tanúvallomást megfelelő alaki és tartalmi feltételekkel a Választási Bizottság elé tárja

– teszi hozzá az illetékes szerv.

(alfahir.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares