Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

A kialakult helyzetet megvizsgálja és az érintettek meghallgatása után dönt a következő lépésekről a Magyar Orvosi Kamara (MOK) a Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora által elküldött orvos, Horváth Szatmár ügyében – jelezte a MOK a Facebook-oldalán közzétett közleményben.

Mint arról a Makói Csípős is beszámolt, Rovó múlt hét hétfőn mentette fel Horváthot azonnali hatállyal a munkavégzés alól egy 15 pontos indoklás kíséretében, amely többek közt szándékos kötelezettségszegéssel vádolta az orvost. Ám felmerült a kérdés, hogy az elbocsátás esetleg nem függhet-e össze valójában azzal, hogy a MOK megyei etikai bizottsága Horváth elnöklete alatt döntött úgy, hogy vizsgálatot indít Rovó ellen, miután a gyanú szerint a rektor koronavírusosan operált.

Mint a MOK írta, a sajtóból értesültek arról, hogy október 12-én Rovó László elbocsátotta Horváth Szatmárt, ugyanakkor a pontos indokok és részletek ismerete nélkül a kérdésben a Kamara vezetősége nem kíván érdemben nyilatkozni, amíg a helyzetet meg nem vizsgálják. Azt viszont hangsúlyozták, a szervezet elnöksége számára kiemelten fontos az átlátható, tisztességes viszonyok között működő egészségügy megteremtése. – Ebben kiemelt fontosságú az etikai bizottságok munkája, mely a legnehezebb kamarai feladatok egyike. Az etikai bizottságok működésének függetlensége és biztonsága az orvostársadalom és a betegek kiemelt érdeke – húzták alá. Vagyis amennyiben az előzetes vizsgálat jogsérelem vagy etikai vétség gyanúját veti fel, a kamara megteszi a szükséges lépéseket: a sértett számára jogi segítséget biztosít és eljárást kezdeményez a jogsértő ellen.

(hang.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares