Hirdet茅s
Becs眉lt olvas谩si id艖: 2 perc

M谩r van olyan magyar k贸rh谩z, ahol bergam贸i helyzet van 鈥 mondta Szabad Zolt谩n, a Magyar Orvosok Szakszervezete 煤jonnan megv谩lasztott eln枚ke a N茅pszav谩nak adott interj煤j谩ban. 鈥濶agyon sok k贸rh谩zban megteltek az intenz铆v kapacit谩sok. Hi谩ba neveznek ki 煤jabb 谩gyakat intenz铆vnek, mert nincs mell茅j眉k megfelel艖 k茅pzetts茅g疟 szakember. Olyanokat nem lehet csak 煤gy leakasztani valahonnan鈥 鈥 fogalmazott.

Az orvosok a titoktart谩si szerz艖d茅s眉k miatt nem besz茅lhetnek a k贸rh谩zi 谩llapotokr贸l, ez茅rt 艖k, 茅s a Magyar Orvosi Kamara is neki谩llt ennek a munk谩nak, de 煤gy gondolja, hogy 鈥瀞okkal szerencs茅sebb lenne, ha a m茅di谩nak lenne lehet艖s茅ge err艖l h铆rt adni. A bergam贸i k贸rh谩zban is a Sky News forgatott, azt gondolom ez k枚z眉gy 茅s r谩ad谩sul fontos c茅lokat szolg谩lna 鈥 n枚velhetn茅 a v茅dekez茅s hat茅konys谩g谩t is.鈥

Besz谩molt arr贸l is, hogy egyeztetett Latorcai Csab谩val, a hum谩n t谩rca k枚zigazgat谩si 谩llamtitk谩r谩val, aki elmondta neki, hogy bizonyos k茅rd茅sek megold谩s谩ra nincs politikai akarat. Ilyen p茅ld谩ul a jog谩ll谩si t枚rv茅ny m贸dos铆t谩sa.

鈥濧zt mondta: meg kell el茅gedni azzal, hogy a v茅grehajt谩si rendeletekkel oldj谩k majd a t枚rv茅ny 禄kem茅ny芦 passzusait. Nem tudom mi lesz a megold谩s, mert azt m茅g friss szakszervezeti vezet艖k茅nt is tudom, hogy alacsonyabb szint疟 jogszab谩llyal nem lehet az 禄er艖sebbet芦 fel眉l铆rni. M谩rpedig a kivez茅nyl茅ssel, a m谩sod谩ll谩ssal kapcsolatos szab谩lyok tov谩bbra is elfogadhatatlanok az orvosok sz谩m谩ra鈥

鈥 mondta Szabad Zolt谩n.

Hozz谩tette:

鈥濲elezt眉k a korm谩nyzatnak, ha nem 煤gy alakul ez a jogszab谩ly, hogy az elfogadhat贸 legyen azoknak, akiket mi k茅pvisel眉nk, akkor bizony el艖fordulhat, hogy janu谩r elsej茅n, mint a k谩rtyav谩r, d艖l 枚ssze az eg茅szs茅g眉gy. Azon egyszer疟 ok miatt, hogy olyan sokan nem l茅pnek 谩t az 煤j jogviszonyba.鈥

Szerinte most nincs lehet艖s茅g眉k demonstr谩lni, vagy sztr谩jkolni. 鈥濵ost egyetlen dolog m疟k枚dhet, ha mindenki egy茅nileg fejt ki ellen谩ll谩st, 茅s nem 铆rja al谩 az 煤j munkaszerz艖d茅st鈥 鈥 mondta. Hozz谩tette: k茅t h茅t m煤lva brut谩lis helyzetet teremt a j谩rv谩ny. Ez茅rt sem gondolja, hogy sztr谩jkban kellene gondolkodniuk. 鈥濨谩r lassan ott fog tartani a rendszer, mintha sztr谩jkoln谩nk, mert a rendszer csak az alapszolg谩ltat谩st tudja majd ny煤jtani. Az azonnali 茅letment茅sre nem szorul贸k a covid miatt m谩r most is folyamatosan szorulnak ki az ell谩t谩sb贸l鈥 鈥 fogalmazott.

K枚r眉lbel眉l t铆zezer rendszerelhagy贸 sz谩nd茅knyilatkozat gy疟lt m谩r 枚ssze 鈥 mondta. Arr贸l is besz茅lt Szabad Zolt谩n, hogy a coviddal munkak枚zben megfert艖z艖d枚tt eg茅szs茅g眉gyi dolgoz贸k 100 sz谩zal茅kos t谩pp茅nz茅nek elb铆r谩l谩sa tov谩bbra is rendk铆v眉l lassan halad. Ez 眉gyben levelet 铆rtak az Emminek, de eddig 茅rdemi v谩laszt nem kaptak.

Az interj煤b贸l az is kider眉lt, hogy a Magyar Orvosok Szakszervezet茅nek most k枚r眉lbel眉l 3500 tagja van, tagl茅tsz谩muk az elm煤lt k茅t h茅tben 枚tven sz谩zal茅kkal n艖tt.

Tetszenek a cikkeink? Szeretn茅, ha a j枚v艖ben is olvashatna ilyeneket?

A Cs铆p艖s teljesen f眉ggetlen h铆rport谩l a korm谩nyt贸l.聽C茅lunk a Mak贸 茅s t茅rs茅gi val贸s谩g bemutat谩sa, k眉zdelem a korrupci贸 茅s a k枚z茅leti arrogancia ellen.聽Nem 谩ll m枚g枚tt眉nk milli谩rdos 茅s nem vagyunk kit枚mve k枚zp茅nzzel sem. 脡ppen ez茅rt m疟k枚d茅s眉nkre az olvas贸k, az 脰n枚k聽seg铆ts茅g茅re van sz眉ks茅g眉nk.

A Patreonon k枚nnyed茅n be谩ll铆thatja, mekkora 枚sszeggel tudja t谩mogatni munk谩nkat.

Havi k茅t k谩v茅 谩ra, azaz 500 forint is nagy seg铆ts茅g!

TOV脕BB A R脡SZLETEKHEZ…

Hirdet茅s

Sz贸ljon hozz谩

shares