Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Azoknak, akiknek nincs otthonuk, eddig sem volt könnyű, hiszen a közterületi hajléktalanság 2018 óta országosan büntethető ,,életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése” címén. A rendkívüli jogrendben hozott különleges szabályok, így új szabálysértések ehhez képest egy újabb lehetőséget adnak az otthontalan emberek büntetésére – véli az Utcajogász Egyesület.

A társaság szerint a probléma azonban nem csak az, hogy kétszeresen büntethetők az otthontalanok, hanem az is, hogy a hajléktalan ellátórendszer kapacitáshiány miatt, ahogy korábban sem, most pedig különösen nem képes menedéket adni a közterületen maradt embereknek.

Az Utcajogász Egyesület így különösen aggályosnak tartja, hogy a Kormány nem csak, hogy bünteti a hajléktalan embereket, de a világjárvány közepén segítségnyújtás helyett még súlyosabb büntetéssel sújt le rájuk.

A kijárási korlátozásra vonatkozó szabályok szerint a rendőrség 5 ezer és félmillió forint között bármekkora összegű pénzbírságot kiszabhat. Helyszíni bírság esetén pedig 5 ezer és 150 ezer között mozoghat a helyszíni bírság összege, újabb szabálysértés elkövetése esetén viszont már 200 ezer is lehet a helyszíni bírság. 

A kiszabható bírságok olyan magas összegűek, hogy egy átlagos fizetésből nem lehet befizetni őket, így egy egyszerű rendőrségi bírságnak több hetes elzárás lehet az eredménye.

Mint az ismert, este 8 óra és reggel 5 óra között munka miatt, egészségügyi okból, vagy valamilyen életveszélyes helyzet miatt, illetve kutyasétáltatás miatt lehet kilépni az utcára.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares