Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

A szolgáltatóknál kell igényelni a digitális oktatásban részt vevő diákoknak és tanároknak járó 30 napos ingyenes internet-szolgáltatást – közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormányszóvivő emlékeztetett: a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos nemzeti konzultáció eredménye alapján a kormány ingyenessé tette az internetet a digitális oktatásban részt vevő tanulóknak és diákoknak. (De ez csak a köznevelésre igaz, a felsőoktatásban tanulók számára ez a lehetőség nem él – A szerk.) A 30 napos kedvezményt – amely a fennálló és az újonnan kötött szerződésekre is érvényes – a szolgáltató a decemberi számlán írja jóvá. A kedvezményt egyetlen tartózkodási helyen lehet igénybe venni – ismertette.

Szentkirályi Alexandra kitért arra is: a kormány a járvány terjedésének fékezéséért meghosszabbította a november 4-e után lejárt okmányok érvényességét, a gazdaság működésének fenntartásáért, a munkahelyek megőrzéséért pedig a többi közt adó- és járulékkedvezményeket, bértámogatási programokat vezetett be.

A kormányszóvivő beszélt arról is: az emberek megértették, hogy szükség van a korlátozásokra, és minden nehézség ellenére betartják azokat.

(MTI)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares